Valami borzongatóan kellemes érzésre ébredtem fel. Levegőt nem kaptam, helyette az egész testemet ellepte a vér, még emberi létemből bennem maradt a mozdulat, amivel ilyenkor kilökjük magunkat a folyadékból, és akkor láttam meg... Egy teljesen feltöltött kádban fetrengtem, valami idegen helyen, majd valami a fejemet megfogva visszaküldött az édes nedűbe. A vörös rétegen keresztül alig láttam, de Szilvi keze volt, ami leszorított a vérbe. Miután gyorsan vedelni kezdtem az isteni folyadékot, elengedett én pedig kiélveztem a pillanatot.

        - Siess, Ad!

        Mivel már megteltem, ki is másztam és valami egészen zavarba ejtő dolgot tapasztaltam. Szilvi szemrebbenés nélkül nézte a meztelen testemet, mintha ez már a sokadik alkalom lett volna neki.

        -Ne bámulj, adj valami ruhát!

        Ilyen hirtelen ránézve is látszott a ruhájából, hogy nem keveset voltam eszméletlen.

        - Tessék!

        Ráadásul a kapott Ruhákhoz hasonlót még életemben sem láttam…

Miután a segítségével felöltöztem, alaposabban is megnéztem a külsejét, zavarba ejtően kevés ruha volt rajta.

        - Meddig aludtam?

        Egy pillanatra megállt, próbált visszaemlékezni.

        - Nagyjából hatvan évet, kétezer-kilenc van.

        Az évszám fejen ütött, még sosem aludtam ennyit. Mégis mennyi minden változhatott meg, míg aludtam? Még a ruhák is nagyon furcsának hatnak nekem, hogyan fogok beilleszkedni a mostani társadalomba?

        - Gyere már, Ad! Nem érünk rá!

        Semmit se értettem, de mikor kiléptünk abból a szobából legalább az világos lett, honnét volt a vér. Szilvi elég durván megerősödhetett, ha ilyen mészárlást sikerült véghezvinnie… Fekete öltönybe öltözött emberek, lőfegyverekkel… mindegyik lyukas volt.

        Átfutottunk egy nagyobb termen is, amiből a kijárat nyílt, aztán az utcán kötöttünk ki. Szinte egy pillantást sem vethettem a tájra, már egy jármű belsejében találtam magam. Számomra szokatlan, a háború alatt találkoztam autóval és utána is láttam párat, de ez egészen másnak hatott, az ablakokon ki se lehetett látni és a sofőr előtt lévő panel is inkább repülőgépeket idézett bennem, mint autót.

        - Hans, tudod, hova megyünk.

        - Igenis!

        Ránéztem, mire ő visszanézett rám.

        - Hans?

        - Másik Hans.

        Jobban belegondolva, ostobaság volt tőlem azt hinni, hogy ha a neve egyezik, akkor a személy is, de hirtelenjében talán csak ez a név kötött a régi életemhez.

        Szilvi ezután kivett a sofőr ülésének hátuljából egy táblát és megnyomta az oldalát, mire az világítani kezdett és egy kép tűnt fel rajta. Az ujjait húzogatta rajta, amire mindig megváltozott a kép, majd az ablak hirtelen egy pillanatra átlátszó lett, mielőtt ismét feketévé vált. A világ igazán sokat változott, míg aludtam…

Yuu Solk

előző rész                         előző fejezet              következő rész