Alig bírtam megmozdulni a kevés vér miatt, emiatt pedig a legkevésbé az hiányzott, amit a rövidke beszélgetésünk után következett.

        Egy nyikorgó hang hallatszott bele Szilvi utolsó mondatába és betoppant egy férfi a kunyhóba. Elegáns öltönye azt sugallta, hogy nem küszködik anyagi gondokkal.

        -Végre megtaláltam magukat. Egy fiatal vámpír és egy volger lány, Elderik így írta le magukat.

        -Elderik?

        Szinte egyszerre mondtuk ki a nevet, ami már lassan kezdett összefonódni a legundorítóbb élőlény képével a fejemben.

        -Igaz, ha jól tudom ön a testvére, szóval már találkoztak is.

        Miközben rám nézett, azon tanakodtam, vajon mit akarhat tőlünk, de kérdeznem sem kellett, elmondta önként is.

        -Akkor, kérem jöjjenek velem, kellene pár erős testőr. Elderik szerint önök jól fognak szolgálni engem, ha szépen kérem.

        Az arcára kiülő mosoly, valahogy nem azt sugallta, hogy lenne választásunk, ennek ellenére nem mentünk bele. Szilvi határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó senkinek sem dolgozni. Erre a férfi arcáról leesett a mosoly.

        -Igazán kár, volger kisasszony. Ön is így vélekedik vámpír uram?

        Nem szólaltam meg, próbáltam fejben összerakni, hogy jó ötlet-e nemet mondani neki. aztán még mielőtt bármit mondhattam volna újra ő kezdett beszélni.

        -Értem.

        A szemüvegén megcsillant a holdfény miközben megemelte jobb kezét és intett a háta mögött várakozóknak.

        Két izmos férfi jött be az ajtón az öltönyös dagadék mellett.

        -Biztos, hogy nem szeretnének nekem dolgozni?

        -Nem!

        Szilvi valamiért nagyon hevesen tiltakozott a dolog ellen, aztán megláttam ugyanazt a mozdulatot, amit az éjszakai támadónk ellen használt. Már tudtam mi fog következni, meg fogja ölni a kövér embert.

Mikor a lány tenyere a gazdag öltönyös felé irányult, a testőrük ijedtükben megpróbálták Szilvit valahogy lefogni, de elkéstek. Távozott a sugár, egyenesen a dagadék fejét eltalálva, aki ettől hanyatt esett. Az aggódó testőrök ezután a főnökükhöz rohantak, de az egyszerűen felállt és leporolta magát, a lövés hatástalan volt. Szilvi szemei kikerekedtek és elkezdett hátrálni én pedig fel akartam állni, hogy segítsek a helyzeten, de megjelent az egyik testőr mellettem és a mellkasomra lépett.

        -Ott maradsz!

        A dagadék ismét megszólalt, úgy, mintha semmi sem történt volna.

        -Tudja volger kisasszony, ez elég merész húzás volt, így már biztos vagyok benne, hogy nem fog velem jönni. Egy kicsit fáj is a fejem magácska miatt. Mit is tegyek most?

        Az egyik kezével átfogta a mellkasát, a másikat pedig rátámasztotta és a bajszát kezdte piszkálni közben.

        -Mit is, mit is? Áh! Megvan. Válasszátok szét őket!

        Próbáltam valahogy lelökni a lábat a mellkasomról, de egyszerűen tehetetlen voltam ezzel az erőtlen testtel, csak nézhettem, ahogy a lányt megfogják és kirángatják az ajtón.

        -Állj rá nyugodtan, a torkát is elvághatod.

        A testőr teljes súlya rám nehezedett, emberként biztosan problémát jelentett volna, mert nem kaptam levegőt, de vámpírként „csak” az volt a probléma, hogy nem tudtam felkelni. Aztán éreztem, a gyomrom úgy fájt, mintha egy kést döftek volna belém, a combjaim begörcsöltek és hátrafeszültek a karjaimon pokoli érzés lett úrrá. Üvöltöttem volna, ha egy kis levegőt is ki tudok préselni magamból… Majd a fogva tartóm fölém hajolt mosollyal az arcán és elővett egy kést. Beleszúrta a megmaradt szemembe és nevetve forgatni kezdte bennem a pengét. Az utolsó érzés egy torkomba hasító penge volt, mielőtt elvesztettem az eszméletem.

Yuu Solk

előző rész                                  következő rész