A nap többi részében körbevezettem a házban és egy kicsit beszélgettünk Hanssal hármasban, úgy ítélte meg, hogy Szilvia maradhat nálunk. Kissé különös dolog, először figyelmeztetett, ne hozzak idegeneket, erre megengedi, hogy az egyik itt lakjon. Nincs ellenemre, de egyik furcsaság a másikat követi, ráadásul ez a lány folyton elalszik.

        Teltek a napok a maguk szokványos ütemében, az éjszakák pedig újabb gyilkolással, közben pedig egyre jobban közénk illeszkedett ez a lány is. A mentorom megint passzívan figyelt mindent, szokás szerint, végül is, ő egy tudós, bár ezt nehéz elhinni, ha a vonatnál történteket nézzük, még tíz évvel ez előttről. Ezért sem lepődtem meg mikor Szilvia bejelentette egyik este, hogy velünk akar jönni, Hans pedig gondolkodás nélkül rábólintott.

        Az az este sem volt sokkal másabb a szokásosnál, egy nő a másvilágon és el van intézve az adagom. A magányosan ülő kis szőkét szemeltem ki magamnak és elindultam az asztalomtól, visszanézve láttam Hans felém mutató ujját, amint valamit magyaráz Szilviának, de jobban érdekelt a kaja. Már elsőre el tudtam bűvölni, mondhatni könnyű eset volt, ezért kissé unalmas is. Közben azon gondolkodtam, hogyan is dobhatnám fel a táplálkozást, de nem jutott eszembe semmi, meguntam és elindultam vele egy félre eső helyre. Megnyugvással töltött el, mikor a lába közé élveztem, aztán jöhetett a vacsora. A combját haraptam meg, undorítóan forró és nedves területen, rossz ötlet volt. Gondoltam jó élmény lesz, de a lecsorduló izzadságcseppek és a mindenféle nedvek elrontották a dolgot. Ennek örömére visszamentem a többiekhez a hullát pedig hagytam ott rohadni. Meg is érdemelte, így elrontani a vacsorámat…

        -Szilvia hova tűnt?

        Nem volt az asztalnál, még a környéken se.

        -Elment valamerre. Most én jövök. Foglalod az asztalt?

        Bólintottam egyet, ő pedig elsétált egy nőhöz. Egyedül hagytak a gondolataimmal, kedvem sem volt más nő után nézni, az jobban érdekelt, hogy a velünk érkezett hova tűnhetett el. Megismerkedésünkkor is egy csomó ember próbálta megerőszakolni, nem gondoltam volna, hogy el fog mellőlünk mozdulni, de annyira nem is lepett meg a dolog, hiszen furcsa. Nem találok rá jobb jelzőt…

        Nem telt el sok idő és fel is bukkant elégedett arckifejezéssel.

        -Hol jártál?

        -Titok.

        Titok? Inkább nem kérdezek semmit.

        -Nézzük meg Hanst!

        Vajon miért akar egy táplálkozó vámpír közelében tartózkodni?

        -Nem félsz, hogy megtámad?

        -Persze, hogy nem!

        A csúnya nézésével meggyőzött, pedig nem szép látvány lehet egy embernek ez.

        A mentorom furcsa módon az előző szőke mellé telepedett le, talán direkt. Belegondolva előtte még sosem láttam így kívülről a dolgot. Ezért inkább azt figyeltem egy idő után, mint Szilvia kifejezéstelen arcát. Láttam a nő kéjvágyó tekintetét, ahogy a teste szép lassan elernyed. Vörösödő arca és telt ajkai csábítottak, ahogy a felkarján végigcsorgó vér is, ahogy ínycsiklandó mintát hagyott a bőrén. Az illat teljesen odaszegezte a figyelmemet a csorgó nedűre, de ahogy Hans haladt, feljebb is találtam érdekfeszítő dolgot. A lány leharapott nyelvéből csak úgy ömlött a vér. Mennyi pazarlás… Mikor meglátott, odadobta nekem a leharapott részt, én pedig jó kisfiú módján szopogattam el a nyalókámat.

        Ezek után elég szembetűnő Szilvi ridegsége, vagy hogy is mondjam… Egyáltalán nem látszott rajta semmi, talán egy nagyon csekély undor, de ez minden, boldognak tűnt. A fajtáját esszük, el nem hiszem, hogy nem zavarja, talán baj van a fejével. A napközbeni pár óránkénti elalvást sem nevezném épp normálisnak. Kissé rég volt, de tudom milyen embernek lenni, ő viszont furcsa. Talán nem is ember, legutóbb nem adott egyértelmű választ, de egy biztos, nem vámpír. Az a határozott tagadás jelezte a dolgot, nem fajtabeli, nem is viselkedik úgy, ezt kizárhatom. Ezek szerint, még is ember lenne?

Yuu Solk

előző rész