Egy hosszabb beszélgetés keretein belül aztán szépen lassan visszakaptam a régi Szilvit, legalább is valami hasonlót, miután végre ledobta a titoktartás láncait magáról előttem. A kellemes pillanatnak viszont félbe kellett szakadnia egyszer, ez pedig akkor történt, mikor megkapta az első üzenetet Hans hollétéről. A levélben azt olvastuk, hogy egy eléggé lehetetlen helyen látták meg legutoljára, a déli sarkon, ahogy az ott lévő személyzetből evett. Elképesztett a dolog, mégis miért mehetett oda? Mindketten csak némán bámultuk a betűket, mikor jött egy másik üzenet is. Ebben az állt, hogy közvetlenül a déli sark után feltűnt az északin is, de nem csak ott… Sorra érkeztek a jelentések, látták az NDK-ban, Ugandában, de még Pekingben is, ami japán fennhatóság alatt áll ebben a korban. Aztán, nagyjából tíz ilyen után egy még meglepőbbet kaptunk, ami szerint a ház előtt áll az egykori mentorom. Ki is rohantunk, de nem fogadott más, mint valami rossz vicc… Egy tábla volt az aszfaltba szúrva ezzel a felirattal: Te vagy a fogó!

        - Szórakozol velünk? Jól van…

        Miután ezt kimondta durcásan visszament a házba, én pedig követtem, pedig szívesen körbefutottam volna a környéket, hátha itt van még az apám. Talán ekkor éreztem meg ismét ennek az átoknak a hatását. Azt a lánc nélküli fogságot, ami az ellenséges faj egyik tagjához köt…

        Én is visszatértem a házba, nem volt kedvem a fájdalomtól összeesve szenvedni valahol.

        - Pakolsz? Hova megyünk?

        Nem értettem ezt a hirtelen pakolást, hiszen egyre másra kaptuk a híreket a bolygó minden pontjáról.

        - Még nem tudom. Felszállunk az első buszra, vonatra, repülőre, ami szembe jön, amennyi pénzt a dagadék rám hagyott…

        - Rád hagyta?

        - Oh, Ad, ha tudnád mik történtek abban a majdnem száz évben, amíg aludtál… de most legyen elég annyi, hogy megszereztem a vagyonát.

        Valamiért pont olyan érzés kerített hatalmába, mint mikor Hanst kérdeztem meg a pénze forrásáról, ugyanilyen látványosan kerülte a témát. Annyira azért nem volt fontos, hogy tovább próbálkozzak, ezért inkább én is összeszedtem a kevés kis vagyonomat és elindultunk.

        Mivel ez a ház közel volt a vasútállomáshoz, ahol általában a taxisok várakoznak, így autóba ülve kezdtük el az utunkat és egyből egy furcsa dologra lettünk figyelmesek… A sofőrnek annyi lett mondva, hogy menjen valahová. Arra viszont egyáltalán nem számítottunk, hogy az első adandó alkalommal felvesz majd egy utast is mellénk, ráadásul nem is akárkit. A sofőr melletti ülésbe Hans ült be és csak csendben nézte az utat egy ideig, majd megszólalt.

        - Jól gondolom, hogy nem vagytok jók fogócskában?

        - Hans…

        - Nem, nem, ezt nem így játsszák. A fogócskában nincs kérdés!

        Mire a következő szó elhagyta volna a szánkat, ő valahogy eltűnt előlünk, viszont arra egyikünk sem tudott magyarázatot adni, hogyan. Nem volt elég az a több, mint tíz év, amit vele töltöttem, hiszen ő több ezer éves, nyilván nem lehet kiismerni pár évtized alatt, de akkor sem értem a mostani viselkedését. Ha így képes helyet változtatni, akkor csak észrevette már a fenyegetést is… Miért játszik velünk?

Yuu Solk

előző rész                                                                               következő rész