A vészjósló fény és a közeledő árnyak a barlang sarkába űztek minket. Gyorsan ki kellett találni valamit, hogy ne haljunk meg. Ha Szilvi nem tud semmi természetfelettit használni, akkor nekem kell, mert ennek nem lesz jó vége.

A nagy gondolatokból aztán nem lett semmi, a lány kirohant én meg kénytelen voltam követni, hisz nem kerülhetünk egymástól messze, ha élni akarunk. Szilvi teljesen pánikba esett, nem törődött semmivel, csak rohant mindent elgázolva, ami az útjába került. Aztán hasra esett és nem mozdult meg, majd én is követtem a földre, annyira figyelmetlen voltam, de felkaptam és rohantam vele tovább. Ha ember lettem volna még, a szívem biztos kiugrott volna a helyéről. Még a harcmezőn sem voltam ennyire pánikba esve, mikor a lövedékek elől futottam.

        -Szöknek!

        Mikor ezt hallottam már biztosra tudtam, itt a vég, még a táborukból sem értem ki, de nem így lett… El tudtam futni valahogy előlük, pedig már a hátamban éreztem a kést, a hideg pedig folyamatosan rázott. Még fél órával ezután is remegve pásztáztam a környezetemet és minden kis neszre megrándultam. Talán csak akkor kezdett el érdekelni, hogy mi történt a lánnyal, de nem volt időm megnézni. Egy kés süvített egyenesen felém, ami elől már nem tudtam kitérni, egyenesen a szemembe állt, de csak akkor fogtam ezt fel, mikor a másodikat hallottam a mögöttem lévő fába csapódni.

        -Istentelen szörnyek, kik letértek a mi urunk, szent ösvényéről, nyugodjanak békében. Vámpír, feloldozlak bűneid alól, hogy távozásod békés lehessen.

        Ezekkel a mondatokkal pedig nem az egyik Fehér hanem egy pap jött elő a fák közül.

        -Szent kötelességem, hogy a magadfajta démonoktól megszabadítsam a világot.

        Újabb fanatikus lépett ebbe az őrült színdarabba. Aztán odakaptam a késhez és kitéptem magamból. Ez a fájdalom rosszabb volt még a karom elvesztésénél is, folyamatosan lüktetett, mintha újra és újra belém döfnének valami éleset, ráadásul a saját szemgolyóm nézett vissza rám a kés pengéjéről. Időm sem volt felüvölteni, mert ismét száguldottak felém ezek az éles szerszámok.

        -Ezzel nem tudsz megölni!

        Üvöltöttem neki fájdalmamban, de el se jutott az agyáig. Belehalni tényleg nem fogok, de a vérveszteség nagyon legyengít, ha pedig szárazzá válok, gondolkodni sem leszek képes.

        -Nem hatnak meg a hazugságaid, te istentelen lény!

        Már értem miért tartotta rossznak Hans a vallást…

        Remegő lábakkal aztán nekirontottam és vadállat módjára levadásztam. Közeledve hozzá egyre gyorsabban és magabiztosabban rohantam, és ahogy olvastam már, úgy rontottam neki. Az oroszlánokhoz hasonlóan a szélesre nyitott számmal a nyakát céloztam meg. Egy másodpercre sem állt ellen nekem, befogadta az agyaraim szorítását, majd tűrte, ahogy kiharapok egy húscafatot belőle. Mivel férfi, nem lenne kellemes meginni a vérét, majd odaadom Szilvinek… Egyre kevésbé éreztem a testem, szédültem, már az utolsó cseppek is kifolytak belőlem. A vámpír egy vérrel teli tasakhoz hasonlít, ha megvágják valahol, akkor folyamatosan vérzik, míg be nem gyógyul, de nekem már semmi erőm nem maradt a gyógyításhoz. Az utolsó kép, amit láttam az a pap volt, ahogy tántorog a vérben ázó nyakára tapasztott kezével és még mindig próbál belém állítani egy kést.

        Arra ébredtem, hogy Szilvi arca nagyon közel van az enyémhez, ajkaink pedig majdnem összeérnek. Mikor kinyitotta szemeit, egyből hátralökte magát.

        -Te meg mit csinálsz?

        Olyan vörös lett, mint egy szép, érett paradicsom.

        -Én csak… el akartam harapni a nyelvem, hogy megetethesselek.

        A zavarba ejtő beszélgetést kikerülve inkább megkérdeztem, hol vagyunk.

        -Egy kunyhóban az erdő szélén, egyelőre jó rejtekhely. Itt nem találhatnak meg egy ideig.

        -Hogy kerültünk ide?

        -Nem tudom mit csináltál… amikor felébredtem egy halott pap mellett feküdtél teljesen szárazon és a szemed eltűnt. A sebeid összezárultak, úgyhogy ettem a papból és neked adtam a maradékot. Elég nehéz volt lenyomni a torkodon, de sikerült.

        Ő mosolygott, én pedig azon gondolkodtam vajon miért nem érzem most azt a borzalmas ízt, aminek még az emlékétől is elfog a hányinger.

Yuu Solk

előző rész                                                                                       következő rész