Próbáltam ledörzsölni, de nem akart eltűnni a keresztszerű vörös jel. A gondolataim sokfelé jártak, de tudtam, hogy ez minden, csak nem jó. A billogszerű megjelölésnek jelentése van…

        Mikor Hans visszatért hozzánk a szemei tágra nyíltak és elfehéredett, bár ez egy vámpírnál nem olyan észrevehető.

        -Ez mikor került rátok?

        Már tudtam, baj van.

        -Most.

        A gondolataiba mélyedt vagy talán a meglepettsége miatt, de egy szót sem szólt.

        -Mi a gond Hans? Mi ez? Mért nem jön le?

        Kissé kezdtem pánikba esni.

        -Én tudom.

        Szilvi arca bizonytalan volt, az egyik szónál még mosolyra görbült a szája a másiknál már inkább sírt volna.

        -Ez egy szerelmi kötés.

        Aztán Hans is megszólalt.

        -Átkozott. Megátkoztak titeket.

        -Megátkoztak?

        Nem teljesen értettem a dolgot.

        -A szerelmi kötést boszorkányok használják, ha két embert össze akarnak láncolni. Amíg a jel rajtatok van, nem távolodhattok el egymástól száz méterre, különben mindketten szörnyű fájdalmakban részesültök. Ez egy kegyetlen átok, mától fogva össze vagytok láncolva…

        A döbbenet szóhoz sem hagyott jutni. Ezek után minden percben ott kell lennem Szilvia mellett, mint valami szerető?-De ez nem biztos.

        A halk kis mondatot alig hallottuk meg.

        -Láttam már ilyet, lehet, hogy csak egy kislány művelte, ezért lehet, hogy gyenge kötése van és elsétálhatunk. Talán elszakad, ha eltávolodunk egymástól. Az se biztos, hogy fájni fog, már sokfajtát láttam.

        Abban a pillanatban nekem fel sem tűnt, de Hansnak igen.

        -Mondd csak, te lány! Honnét tudsz te ennyit erről?

        Ő viszont nem válaszolt, elindult előre, hogy megpróbálja elszakítani ezt a mágikus köteléket.

        Nem sikerült… A száz méteres határ átlépése után összeesett a hasát fogva és én is odakaptam. Az égető görcs szinte akkora fájdalmat okozott, mint tíz éve a karom leszakadása. Minden, mára már elhalt belsőségem, kezdve a beleimmel, elkezdett folyamatosan lüktetni. Majd egyre feljebb ért a fájdalom és a világom vörösbe borult, mert a szemem vérezni kezdett. A torkomat összetörő fájdalomtól, nemhogy beszélni, még levegőt venni sem tudtam. Hans érintése ezernyi tűszúrásnak felelt meg, a földön való vonszolás miatt pedig ordítani tudtam volna, de elkerülve a még gyötrőbb fájdalmat, magamban tartottam. Aztán a földön fetrengve néztem rá.

        -Ostoba kölykök… Tudnám mit keresett itt egy boszorkány. Megint mehetünk jelenteni a tanácsnak. Ráadásul itt van ez a lány is a nyakunkon… Ez így nem jó.

        Hebegve csak egy dolgot tudtam mondani.

        -Bocsánat…

        Ő pedig mellém húzta Szilviát. Nem voltam mérges, inkább magamat okoltam a figyelmetlenségem miatt. Ez meg se történt volna, ha észreveszem a boszorkányt. Így már sajnos mindenképp be kell vinnünk a lányt Elderikhez. Már most félek… 

Yuu Solk

előző rész                                                                      következő rész