I. fejezet

 

      Az életem nem volt egy nagyon vidám dolog. A nagy háború elvitte mindkét szülőmet, amíg újonc katonaként szolgáltam a fronton, és hazaértemkor senki sem várt. Egy magányos katona voltam azokban az években, amikben a kormány a veszteségek pótlásával foglalatoskodott. Részt vettem a nagy német gazdasági csodában, de nem lettem tőle boldogabb, még akkor is a harc járt a fejemben. Lélekben sosem jöttem vissza onnan.

         Aztán 1939-ben, a harmadik birodalom lerohanta Lengyelországot. Akkor döntöttem el, hogy belépek a náci katonák soraiba, reménykedve, hogy újra a frontra küldenek és küzdhetek a hazámért. Utólag persze könnyű okoskodni, de az volt az életem legrosszabb döntése.
        Bekerültem egy titkos Árja faji kutatás közepébe, az Ahnenerbe SS kísérleti alanyaként ahová maga Himmler ajánlott be. Ugyan nem volt szőke hajam, csak kék szemem, de ők be akarták bizonyítani, hogy át lehetne alakítani. Ezért genetika kíséreteket hajtottak végre gyerekeken, akik gyakran belehaltak azonnal. Mikor pedig oda került a sor, hogy nekem is beadjanak valamilyen szérumot egy kisebb csoda történt a fejem felett.
        1939 decemberében a laborban elestem a folyosón, és maga az ördög segített fel. Egy Hans Klein nevű férfi volt az, az egyik kutató, akivel addig nem találkoztam személyesen. Ő persze már jóval azelőtt kinézett magának, hogy egyáltalán nácivá váltam volna. Később aztán a kísérletek folytatódtak rajtam, amitől egyre rosszabb állapotba kerültem. Valamiért nem érzékeltem a kék színt, minden eltolódott a vörös felé, aztán rettenetes fájdalmak törtek rám a májam környékén, végül pedig vérezni kezdtem minden testnyílásomból.

        Valamit nagyon elrontottak, de már majdnem egy hónapig életben maradtam a kezelés után is, amit nagy előrelépésnek tekintettek. Aztán valóban világosabb lett a hajam is, de inkább fehér volt, mint szőke. Közben pedig folyamatosan egyre többször találkoztam Hans-szal.
        Haldoklásomat nézve talán felkeltettem az érdeklődését, amiről azt hittem, hogy sajnálat lehetett, de ő egy szörnyeteg, nem sajnál senkit. Teljes hidegvérrel kasztrált, mikor már moccanni is alig volt erőm, aztán elvégezte rajtam a beavatást az éjszaka világába. Ezt követően pedig napok alatt felépültem, újra normálisan láttam, a hajam színe visszatért és nem kívántam többé emberi ételt.      

        Hans ugyanis nem közönséges szörnyeteg, hanem egy nyolcezer éves vámpír, még az íratlan történelem korából. Ő a mentorom és egyetlen kapcsolatom. Tulajdonképpen az új apám.

        A laborban a tesztemet azzal zárták le, hogy pár mellékhatáson kívül, mint étvágytalanság és testhőmérséklet csökkenés, a szer eredménytelen volt, emiatt pedig hazaküldtek.

        Az otthonomba már nem volt tanácsos visszamennem, leginkább a szomszédjaim miatt, ezért aznap kinn töltöttem az igen csak éber pihenőidőmet. A napfelkelte pedig különösen zavaró volt, a bőröm teljesen égett, fájt, ezért egyre jobban behúzódtam a két ház közötti kis utcába.
        - Kellemetlen, igaz? Ha jól tudom porfíriának hívják, napallergia.
        Hans egy fekete ernyő alatt rejtőzött, tetőtől talpig felöltözve.
        - Gyere! Nálam otthonra lelsz.
        Szorosan mellé húzódtam, hogy ne érjen fény, de a napsugarak így is megtaláltak egy-egy ponton, és rettentő fájdalmat okoztak, már majdnem olyat, mint a laborban a májgörcseim.
        A hatalmas palotába érve, ami a háza volt, egy szoba felé tartottunk a pincében. A berendezés helyiségről helyiségre olyan érzetet keltett, mintha visszafelé mennénk az időben. Huszadik század, aztán egy kis klasszicizmus, majd barokk, de még a koraközépkor is megtalálható volt, főleg a szobám környékén. Először azt hittem valami börtön lesz az otthonom, de szerencsére nem így lett. Egy nagyon is mostanság divatos módon díszített szoba fogadott ablakok nélkül, fényt és levegőt nem engedett be egy rés sem. Nem volt gond, hiszen nem tudtam már megfulladni, a fény pedig egy halványan pislákoló lámpa volt, ami még pont nem bántja a bőröm, de teljesen tisztán látok mellette.
        - Walter, hozza ide a könyvet!
        - Igen, uram!
        A komornyik eltűnte után egy kissé furcsán nézhettem Hansra, mert elkezdett magyarázkodni.
        - Tudod, a halhatatlanságnak is vannak szabályai…  - Nagyjából ez volt minden, amit megértettem belőle.
        A könyvben rengeteg korlátozás szerepelt, ezek közül néhányfontosabb, hogy nem szabad emberekkel házastársi viszonyt létesítenünk, de még a szerelembe esés is kerülendő. A gyereknemzés szintén, gondolom ezért is lettem kasztrálva. Embernek beszélni, vagy bármi más módon elárulni a kilétünket szintén tilos, emellett pedig mentorunk szava szent. Az egyetlen dolog, amit furcsálltam, hogy nem hozhatunk létre újszülötteket engedély nélkül. Hans elmondása alapján az engedély a mentoroktól érkezik, de mikor megkérdeztem ő kapott-e, elterelte a témát. Semmi sem utalt rá, hogy neki lenne ilyenje.

        Fáradt sem igazán voltam, nem értettem miért kell elaludnom fényes nappal, de aztán rájöttem, az unalom miatt. Mivel semmibe sem vagyunk képesek meghalni, így aludnunk sem kell, kizárólag az unalom veszi rá a vámpírt erre. Hans sok érdekes dologgal állt elő, melyek közül én is tapasztaltam egyet-kettőt már az első napokban is.

        Ébredésünk után bejött hozzám és megkérdezte van-e kedvem szórakozni. Úgy gondoltam, hogy ha már halottként itt járhatok, minden kötelezettség nélkül, miért ne mehetnék szórakozni, vagyis volt kedvem. Persze első alkalommal még egyáltalán nem voltam bátor ilyen téren, még nővel sem voltam igazából, de valahogy már nem is tekintettem úgy rájuk, mint feleségjelöltekre, csak élvezeti eszközök és táplálék. Ez volt az érzés, melyet fel kellett fedeznem magamban, hogy ne érezzem magam rosszul közben. Hiszen már túl voltam az emberi léten, el kellett vonatkoztatnom az ideáiktól.
         Beletelt néhány évbe, hogy képessé váljak vért inni. Addig nem értettem, mire is jó nekem ez, ha amúgy sem halok meg, a hiányában, de az első alkalomkor megtapasztaltam. Egy meleg nyári estén a bárban az énekesnőt szemeltem ki magamnak, de végül az egyik táncos lány jobban megtetszett az orromnak. A vére illata megborzongtatott és hajnalban meg is kapta a jutalmát.

         Az előadás alatt csak bámultam rá, hogy észrevegyen, majd mikor felszolgálni indult megszólítottam. A vámpírlét előnye lehetővé tette, hogy egy mosollyal vetkőzésre bírjam, de az nem lett volna olyan szórakoztató, persze ezt a kezdő hibát többször is elkövettem, de akkor nem. Szóba elegyedtünk és egészen a műszakja végéig ott voltam a sarkában, feltűnésmentesen. Majd kimentünk és megvártuk, míg az énekesnő privát öltözője fel nem szabadul.

         Odabent aztán elszabadulhattak az indulataim, a féktelen szexuális vágy, ami a lányból is kihozta az „állatot”. Először csak simogattam a testét, és fel-felhúztam a lenge kis ruha szoknyáját a combján, mitől a teste egyre jobban nekem simult és felmelegedett. Finom mozdulatokkal lejjebb hajtottam a ruha pántját a vállán, egyik karommal átöleltem, a másikkal pedig egyre feljebb haladtam a finom kis bőrén, de még akkor sem voltam elég jó. A lány megfordult és azonnal levette a ruháit, aztán vadul csókolni kezdett, én pedig letoltam a nadrágom. A mereven égnek álló férfiasságomat óvatosan a szűk, és még szűz testrészébe dugtam. A fájdalomtól felsikoltott én pedig a kicsöpögő vér illatától bódulva a nyakába mélyesztettem éles fogaimat. Éheztetésemnek vége szakadt és a haldokló lányban minden értelemben kielégülésemet nyertem.

        A vére csodássá tette azt a napot, az agyam táncot járt tőle, szinte, mint az ópium. Remegve éreztem az egyetlen meleg dolgot áramlani a testemben, mindenhol bizseregtem, a szemeim szinte kifordultak az élvezettől, és a mosolyomat, ha akartam volna se tudtam volna elrejteni.
        A sikeren felbuzdulva aztán ismét meglátogattam egy kis szórakozóhelyet a város másik végében, de nem ott tettem meg, hanem szépen elhoztam magammal, Hans óriási házába. Akkoriban még könnyű volt az embereket eltűntetni, senkinek sem tűnt fel nagyon, hiszen a háború miatt mással törődtek. Aztán sajnos ezek ellenére is hiba volt ezt tennem, egy kisebb szabály, ami tiltja ezt a dolgot.
        Hans hazaérte után megmutattam neki legújabb szerzeményem.
        - Mondd csak Adalhard, elolvastad a könyvet?
        - Persze.
        - Megengedtem, hogy idehozz valakit?
        - Nem.

        A lány közben le se vette a szemét kettőnkről, a vöröslő arcán látni lehetett, hogy zavarba jött a két jóképű, fiatal úriember látványától.  Aztán a rövid kis beszélgetés után elindultam kényeztetni a lányt. Hans elnézősége kissé szembetűnő volt, de akkor nem azzal foglalkoztam.
        Lecipeltem az alagsorba és a szobám felé tartva észrevettem, hogy egyre jobban kezd kizökkenni. Mikor az aggodalom ült az arcára és nehézzé váltak léptei, a falhoz nyomtam, majd két csuklójánál megragadva a szemébe néztem, és míg erre figyelt a jobb kezemmel elindultam lefelé.

        A karja továbbra is fenn maradt a falon, mintha még mindig szorítottam volna, de már a melleit markoltam. A finom, puha, fiatal húst, melytől éhes lettem, az izzadsága szagát, amitől teljesen megbolondultam és a halk, bizonytalan nyögést, ami a fülemet kényeztette. Szinte kérte tőlem, hogy szeressem, hogy egyek belőle. Nem is kellett várnia. Közelebb hajoltam a szájához és közben eltűntettem a ruháit is.

        A lány azt se tudta, hogy mi történik, szinte önkívületbe esett, mikor megcsókoltam. A kezei a hátamra tapadtak és szorosan öleltek, mikor egy mozdulattal olyan közel kerültem hozzá, amilyen közel csak egy férfi képes egy nőhöz. Lassan járattam a csípőm, hogy ő is minél jobban élvezze, de közben már megharaptam, és a csók közben a szájába ömlő vért ittam.

         Aztán áttértem a nyakára és apró csókokkal kényeztettem el, amitől a vére még izgalmasabbá vált. Nyögései és a szájába ömlő vérének kortyolása egyre lehetetlenebbé tették, hogy ne essek neki egyből, de megálltam és folytattam az izgatását. A mellére tapasztottam a szám, és míg egyik kezemmel az egyiket kényeztettem, addig a másikat csókolgattam. Jobb kezemmel a feje mögé kerülve odahúztam a számhoz és ismét megharaptam, amivel kitörtem pár fogát, majd kortyolni kezdtem. Szeretkezés és csók közben még vért is inni, maga a menny. Már alig bírtam, az eszem elvesztésének határára kerültem, ahogy a szájába ömlő vért mindketten nyeltük. Aztán félbe szakítottam és ellöktem magam.
        - Gyere! Folytassuk a szobámban!

         Arra sem figyelt, hogy félig meztelen és csupa vér, csak jött utánam én pedig belöktem az ágyamra és csináltuk tovább. Aztán fuldokolni kezdett én pedig kiszórakoztam már magam, ezért megkapta a jutalmát és elkezdtem enni. Az a vér volt az egyik legfinomabb, az íze leírhatatlan, isteni ételre hasonlított.

 

Yuu Solk