- Nézd, itt egy tábla!

        Hátrafordult és ráfagyott a mosoly az arcára.

        - Takarítók, mi? Nem vagy vicces, de már tudom, hogy mit akarsz. Tanítsam a fiacskádat, mi? Mi? Tudom, hogy figyelsz minket!

        - Szilvi…

        Nem láttam még ilyennek, mintha elege lenne már az egészből, elfáradna minden egyes percben, mikor ehhez hasonló dolgokkal szembesül. Látszott, hogy nem akar már ezzel bajlódni.

        - Legyen. Addig úgysem jössz elő, amíg nincs kész. Gyere, Ad! Hívnunk kell a takarítókat.

        Inkább nem szóltam egy szót sem, ez már kezd sokkal problémásabb lenni, minthogy érdemes legyen foglalkozni a dologgal, egyébként is, még csak ismerkedek a világgal, inkább Szilvire hagyom magam. Mivel a takarítók megismerése úgy tűnik, hogy része a második szintűvé válásnak, muszáj valamikor amúgy is átesnem ezen, de biztos vagyok benne, hogy a krónikásokkal is találkozni fogok.

        - Nem hiszem el, hogy Hans ezt szükségesnek tartja…

        Szilvi feje egyre csak vörösebb lett és folyamatosan motyogott, mérgelődött magában. Ha nem tudnám, hogy nem ember talán azt hinném, megőrült.

        - Itt kell lennie egynek a közelben. Igen, ott!

        Rámutatott egy boltra, egy nagyon kicsi boltra. Ez annyira apró volt, hogy egyetlen eladó is csak két, három lépést tudott benne megtenni, máshol egy ekkora helyet szekrénynek vagy raktárnak használnak, de itt árultak mindent, amit egy nagyobban is. Igazán jól illet rá a kisbolt név…

        - AGH157LDT543KLO225A.

        Ezt a furcsa szám és betűhalmazt hallva, úgy látszik az eladó megértette, hogy mi is Szilvi szándéka és megfordult, a ruhája pedig átalakult. Tulajdonképpen inkább kicserélődött, mintha egy folyamatosan lefelé haladó vonal mentén egy másik került volna a helyére, egy fekete öltöny. Aztán a férfi fogta magát és átsétált a pulton, rajtunk, majd a fél testével a falon is kifelé haladva.

        - Hol van?

        A szájából elhangzó halk kérdés úgy hatott, mintha ez egy mindennapos elfoglaltsága lenne, amit már rutinból is bekötött szemmel végre tudna hajtani. Én egy szót sem szóltam, inkább csak néma megfigyelőként vettem részt az egészben, mint sok évvel ezelőtt a tanácsnál. Úgy gondoltam, ha nem mondok semmit, akkor talán könnyebben megértem a történteket, de tévedtem. Egy szempillantás alatt a gyilkosság helyszínén voltunk, az egész táj szürkébe borult és az emberek megmerevedtek. Még fel sem fogtam a helyzetet, máris visszatértek a színek és mindenki úgy folytatta az útját, ahogy elkezdte, a hulla a nyomokkal együtt eltűnt, ráadásként pedig az eddig elkeseredett képet vágó rokonok tudomást sem vettek rólunk. A takarító eltűnt és Szilvi elindult a színház felé…

        - Ez mi volt?

        Próbáltam utána loholni, miközben az járt a fejemben, amit az alatt a pár pillanat alatt láttam, hallottam és éreztem.

        - Takarítás.

        Nem magyaráznád el jobban?

        - Majd később, most dolgunk van…

Yuu Solk

előző rész