Milyen lehet az? Zuhanni? Zuhanni a végbe. Tényleg képek villannak?

Az úttest vészesen közeleg. Már visszavágynál oda föl, ahonnan elindultál. És már nem előre lépnél egyet, hanem vissza. Kettőt, hármat, sokat. Órákat, napokat, heteket, éveket mennél vissza. Hogyan jutottál el idáig?

*

Kép villan: "Anya öltöztet, reggel van, oviba mész. Mosolyog, majd megpuszil."

*

Holnap focimeccs van. Biztosan könnyű meccs lett volna. Az lett volna, ha… A szél süvít arcodba. A hajad vadul csapkodva zuhan veled. Arcod hideg és falfehér. A szemedből könnycseppek jönnek, felkúsznak végig a halántékodon, hogy majd elhagyva testedet cseppformát fölvéve zuhanjanak utánad a gyorsan közelgő végbe.

*

Kép villan: "Az iskolában kergetőztök és a sarok mögül egy felsőbb éves biciklijével neked megy. A fék kallantyúja milliméterekkel a szemed mellett talál el. Talán elsős, vagy másodikos lehetsz. Minden tiszta vér. Megállíthatatlanul folyik le az arcodon. A tanár-néni idegesen, de mégis nyugalmat árasztva próbálja ellátni sebedet. Már a földön is tócsában áll a vér. Sírsz."

*

Mennyi idő telhetett el? Pár tized másodperc? Kevesebb? Számít az idő egyáltalán? Hallod ahogy a pólód felfújódva suhog a hátadon. Mindjárt vége. Talán már megoldást is látsz a problémáidra. Nem mintha számítana. Már késő.

*

Kép villan: "A fiú azt mondja, hogy szeret. Megcsókol. S most újra érzed azt a mámorítóan édes ízt. A szíved hevesebben ver, mozdulni sem tudsz. Szerelmes vagy, életedben először."

*

Anyukádra gondolsz. Miért kell neki még ezzel is gondot okoznod. A lehető legrosszabbul döntöttél. S most mindennél jobban vágysz vissza oda, ahonnan visszafelé kellett volna megtenned azt a pár lépést. Mennyire szívesen hazarohannál, hogy még egyszer megölelhesd. S milyen régen mondtad neki, hogy szeretlek anya. Most látod a szemed előtt. Először boldognak, mosolygósnak, majd szomorúnak …a temetőben. Most engedik le a koporsódat a mélybe. Ő annyira zokog, hogy az emberi nyelvek egyike sem tudja ezt a megfelelő jelzővel illetni. Most meglátod a családod többi tagját is. Barátok, ismerősök szomszédok.

*

Érzed nyálad sós ízét, ahogyan üvöltésre nyitod a szádat. Hangot nem tudsz kiadni, mivel a levegő olyan erővel ömlik beléd, le a torkodon a tüdődbe, hogy lehetetlennek érzed kilélegezni. Fuldokolsz. Egy pillanatra minden elszürkül előtted.

*

Kép villan: "Körülbelül egy hónapja hagyott ott a barátod. Három hosszú év után. Július 19.-e van. Ma van a születésnapja. Te félrevonulsz és ünneplésképpen jól kibőgöd magad."

*

Látod már az utat tisztán. A macskakövek jól kivehetően elkülönülnek egymástól. Most valahogyan sikerül egy félig meddig hangos és elnyújtott szót kiejtened: -Neeeeem!

*

Kép villan: "Egy fiú karjában vagy. Tél van, este. Kint táncoltok a tényleg mesébe illő hóesésben. Te elcsúszol, ő felemel. Megcsókolod."

*

Már időben tényleg nem nagyon mérhető távolságra vagy a földet éréstől. A haláltól.

*

Émelyegsz. Milyen furcsa. A gyomrod fölkavarodik teljesen. Hányingered van. Ezt sohasem feltételezted volna, hogy egy öngyilkos ember, zuhanása legutolsó pillanatában – még ha érez is ilyet- erre gondoljon és erre figyeljen oda.

*

Kép villan: "Egy párkányon állsz. Egy 8. emeleti ablakban. Vizes a párkány. Nem rég zuhogott az eső. Teljes szürkületet okoznak a felhők. Némán meredsz lefelé. Egy pár perce még tönkrement életeden gondolkodtál, de most agyad teljesen ki van ürülve. Megigézve bámulsz lefelé. Egy pillanatra megszédülsz. Végig fut fejedben, hogy hol is vagy és mire készülsz. Megrettensz. Egyik lábadat megmozdítod, hogy hátralépj egyet. De a másik megcsúszik a vizes párkányon. Kilendülsz a semmibe. Egyszer valahogyan megpördülsz és máris arccal lefelé zuhansz. Az úttest vészesen közeleg. Már visszavágynál oda…"

*

Teli tüdőből üvöltesz. Halk puffanással földet érsz. Arcoddal érzed a nedves kövezetet. Hangosan hallod, ahogyan szíved még dobban kettőt, majd minden elsötétül.

 

***

 

Arra ébredsz, hogy tested megrándul. Kinyitod a szemed, sötét van a szobában. Nem mozdulsz. Az álmodra gondolsz. Az iménti rándulás a földet érés pillanata volt. Tested olyan pózban van, ahogyan álmodban a földre értél. Lassan megmozdulsz, zsibbad mindened. Álmodtál. Fölemeled fejedet a párnáról, ami teljesen el van ázva. Nem vagy biztos benne, hogy csak az izzadságtól ázott el. A zuhanás alatti könnyekre gondolsz. Álmodban sírhattál. Felülsz. Felkapcsolod az éjjeli lámpát. Térdeid fölhúzod a mellkasodhoz, kezeddel átfogod és ráhajtod a fejed. Érzed arcod forróságát. Csönd van. Egy magányos könnycsepp jelenik meg szemed sarkában és elindul lefelé arcodon.

- Szeretlek anya! – mondod elcsukló hangon. – Szeretlek!