Csönd volt a teremben még a legyek zümmögését sem lehetett hallani, szerettem ezt. A rémületet az áldozataim arcán, amikor megláttak és szembesültek a ténnyel, hogy hamarosan halottak. Sasha kecsesen ugrott ki mögülem és rögtön az egyik mit sem sejtő férfire vetette magát, nem szereti, ha sokáig várakoztatom őket. Ő a gyors és könyörtelen halál híve, hogy még gondolkozni se legyen idejük. Azonnal elharapta a torkát, de nem lakmározott belőle tovább, ezt megtiltottam neki… Én is szinte rögtön, a másik szívébe vágtam a tőröm. Így gyorsan meghal, leáll a szíve, nem szenved sokáig.

 

Sietve felkapaszkodtam Sasha hátán, a szőrébe markoltam és fejemet a nyaka mellé helyezve vártam, hogy induljon. Csak én vagyok ilyen szerencsés, hogy „házi farkasom” van, sőt sokkal több annál, a társam. Néha nehéz egy ilyen 3 méter hosszú és bivaly erős állattal, de én kordában tudom tartani, kölyökkora óta ismerem. Hátra nézett rám, hogy rendben vagyok-e, majd előre szegezte tekintetét és rohanni kezdett. Végig a kastély kihalt, patyolat tiszta folyosóján. A hold megvilágította a véres lábnyomokat, amiket magunk után hagytunk. Mihelyt kilépett az épület kapuin megcsapott a hideg téli levegő. Leheletünk látszott az éjszakai ködben. Gondolatban közöltem vele, hogy siessen, mert mindjárt megfagyok.

- Direkt neked növesztettem a bundám és most nem elég meleg?  - nem láttam az arcát, de hallottam a gondolatában, ahogy felnevet. Mi csak így kommunikálunk egymással, illetve néha beszélek hozzá, ha úgy érzem nagyon muszáj már valakihez.

Valóban sietősebbre vette, én kicsit el is szundikáltam közben, de szinte úgy éreztem, hogy pillanatok alatt ott vagyunk Michael barlangjában. Az egész otthonosra berendezett kőlak egy eldugott helyen, a hegyekben volt.

 

A 40-es éveiben járó, borostás férfi éppen a papírokat rakosgatta az íróasztalán, amikor meghallott minket. Pontosan az a kacér mosoly ült ki ajakaira, amit minden megbízásunk után látni rajta. Boldog volt. Ezek a grófok, akiket a kastélyban megöltünk éppen egy konferencia közepén tartottak, ki tudja milyen sötét dolgokra készültek…

- Sziasztok! – felállt és lassan tapsolva közelebb jött – Ügyes voltál Sasha – végig simított a kis farkas fején én pedig közben leugrottam róla.

- Utálom mikor ezt csinálja.

- Tudom, én is, de el kell viselned… - elmosolyodtam Sasha kijelentésén, láttam rajta, ahogy lehajtja a fejét és minél hamarabb szabadulni próbál. Aztán a sarokban lévő kandallóhoz megy és lefekszik mellé.

- Nos?  - leültem a kisasztalhoz és a kezembe vettem a teás bögrémet, még a reggeli fenyőtea volt benne.

- Ugyan… - Michael az asztalhoz sétált – Tudod, hogy sosem mondhatok semmit.

- Nem egyezik a vallási nézeteiddel? Vagy mi? – felnevettem, tudtam, hogy sosem mond semmit, de mégis akkor jól esett ezt megtenni. Én tulajdonképpen csak egy eszköz vagyok, ahogy Sasha is. Elvégezzük a piszkos munkát és ő ezért cserébe szállást ad nekünk. Visszaült az íróasztalához és rágyujtott egy szivarra.

- Van valami… - lassan sóhajtva fújta ki a füstöt – De nem biztos, hogy tetszeni fog és különben is nem tudom, hogy egyáltalán teljesíteni tudod-e…

- Ugyan, 16 éves vagyok és több embert öltem már, mint az AT katonák egész életükben…

- Ők nem AT-k – megrázta a fejét és még mindig komolyan nézett, egy izom sem rándult meg az arcán - Josha J Thomas és Keyla J Thomas… - hirtelen ütött belém a szó, még Sasha is félálmából kelt fel a gondolatom hallatán.

- Nyugi, majd felbérelek valami orvgyilkost – Michael a fejét vakarta és idegesen írt tovább, látta, ahogy összefut a szememben a vér. Egy másodperc sem kellett azonnal mellette termedtem. Erősen rámalkoltam a csuklójára és magam elémeredve közöltem vele a tényt:

- Nem! Én akarom csinálni… - pontosan tudta mit jelent ez számomra és, hogy ebben az ügyben a véksőkig is eltudok menni, mégis erőtlenül bólintott egyet. Mit tudna tenni? Hogyan állít meg? – Csak mond hol és mikor? – lassan elengedtem a kezét, ahogy megláttam a rémületet az arcán.

- Benedit szoros, holnap reggel 9 óra körül.

- Biztos az információ? – hátat fordítottam.

- Igen, tuti.

- Ott leszünk Sashaval – visszaültem az asztalhoz és megittam a maradék teát ami még a poharamban volt. Aztán én is elfeküdtem a kanapén és álomba merültem.

 

Zihálva rohantunk a cél felé, most én is a saját lábamon. Be akartam melegíteni kicsit a „csata“ előtt. Csak is a bosszú járt a fejemben és egy név, J Thomas. Oly sok fájdalmat okozott már nekem és most itt lesz, végre a kezeim közt. Megölöm, végzek vele. Egy nagyobb szikla mögött bújtunk meg. Havat vettem a számba, hogy ne lássák a leheletemet.

- Nyugi! Ne légy ilyen zaklatott, ők profik, már egy kilométerről lehet érezni, hogy valami van a levegőben… - közölte Sasha egy csöppnyi szemrehányással. Próbáltam elhessegetni a fejemből a kusza gondolatokat. Aztán hirtelen meghallottam a lépteiket, gyorsan haladtak felénk szinte nesztelenül. Kiálltam a szikla szélére. Már szinte mozdultam volna mikor Sasha elém ugrott.

- Várj még! – egy pillanatig csak figyelt és várt, hogy teljesen közel érjenek, majd mikor már érezte az illatukat is levetette magát. Én is eszméletlen gyorsasággal, rögtön előttük termettem.

 

Két fiatal, megrémült arc állt előttünk, bevallom engem is megleptek. Elmosolyodtam, nem akartam rögtön megölni őket, vártam egy kicsit, hogy megpróbáljanak menekülni vagy valami. De nem tettek semmit sem, csak ott álltak előttem mozdulatlanul. Kis ideig így néztük egymást, nem értettem miért nem tesznek semmit. Elfuthattak volna…

 

Két rémült, barna szempár fürkészett engem. Óvatosan levettem a hátamról a íjjam és becéloztam a lányt, még mindig semmi… Nem voltak még ilyen fiatal ellenfeleim, de nem érdekelt. Csak a bosszú járt a fejemben és az, ahogy holtan esnek össze miután a mellükbe áll a nyílvesszőm. A sötét hajú srác megmozdította a lábát, de többre nem igazán futotta. A bőrszíj ami a vállára volt erősítve megfeszült a hátán. Én kihúztam a zsínórt, de a lány még mindig nem mozdult egy fikarcnyit sem. A nyílhegyet pontosan a szíve felé állítottam, hogy ne legyen hosszú a szenvedése. Majd kis gondolkodás után útjára eresztettem.

- Keyla!!! – a fiú elképesztő gyorsasággal termett mellette és egy mozdulattal a csillogó hóba lökte. A nap már majdnem dél körül járt csak a nagy szikla adott valamennyi árnyékot. A nyílvesszőm ugyan nem ért célba, de legalább a fiú karját megsebesítette. A lány vörös haja elterült a földön és szinte rongybabaként huppant a puha fehérségbe.

- Keyla!!! Mit csinálsz? – a fiú a kezét fogta és közben a hóban fekvő lánnyal ordibált – Állj fel!

- Bocsi én csak… - hamar felpattant. Én közben újabb nyílvesszőt vettem elő.

- Figyelj! Ő profi – felém bökött, nem bírtam ki, hogy ne szóljak én is közbe.

- Csak nyugi gyorsan végzünk, nem fog sokáig tartani a szenvedésetek – elmosolyodva mondtam.

- Azt csak hiszed – elővette a tőrét én, pedig nem vártam tovább elindítottam felé az újabb nyílat. A keze pillanatok alatt  eltérítette. Nem hittem a szememnek. Tényleg ilyen jók lennének? Vagy csak a fiú? Még észbe sem tudtam kapni, hirtelen rontott nekem. Gyorsan előkaptam a tőröm és felvettem a harcot. Bevallom nem is volt olyan gyenge amilyennek hittem… Sasha és a lány csak néztek minket, a farkas nem mert támadni, hallotta a gondolataimat tudta, hogy én akarok végezni velük és ő csak akkor avatkozik közbe, ha valami gáz van. Erőteljesen csapkodott és hárított is, nem sokszor, de egy két helyen sikerült megvágnom mielőtt elöktem magamtól. Pihenésre volt szükségem és neki is. Lihegve ugrott vissza a lány mellé. Az végig mérte, meglátta a sebeit és próbálta letörtölgetni a vért egy kis kendővel.

To be continued...