Vérző szívvel állok előtted,
Vesztes csatában lőttek meg.
Csendben vérzek el, lelkem elhagy,
Szívverésem lassan már kihagy.
 
Ütemtelenül remegek meg,
Lelkem távozik el a mennybe.
Sínbe tett, kettétört karommal
Hadakozom saját arcommal.
 
Tébolyult, megveszett csata lett,
Susogó szelekkel harcra kelt,
Mindenségnél messzebbre menő,
Holtakat magányukban lelő.
 
Egyetlen veszteséggel bírok:
Szívem börtönében túszt kínzok…
Vagy inkább ő mocskol engemet,
Nevetve kívánja vesztemet.
 
Magam sem kívánhatok sok mást,
Rég elvesztett emléket, szokást.
Téged, ki nem lehetsz itt többé,
Szürke madárként váltál köddé.