1.

 

     Fertőtlenítő szag van. Szúrós szaga irritálja az orromat. Hol vagyok? Egyáltalán ki vagyok? Lassan kinyitom a szemem, de azonnal be is csukom. Úgy érzem, mintha kupán vágtak volna. A pislákoló fény is vakítóan hat és a fájdalom belenyilall a fejembe. Belekapaszkodok a hozzám legközelebb lévő tárgyba. Hideg és büdös. Mindjárt hányok. Egy WC-t tapogatok. Beth, szedd össze magad és a gondolataidat! Mi történt?
     Oké kezdjük ott, hogy ma moziba mentünk a srácokkal. Egy premier filmet néztünk meg, hogy miről szólt az nem érdekes, nem is nagyon figyeltem, mert az előttem ülő férfi eltakart mindent. Aztán miután vége volt, mondtam Farahnak, hogy várjanak meg és eljöttem ide. Ez körülbelül 10 fele lehetett. És most mennyi az idő?
     Elkezdtek kotorászni a zsebemben, a telefonomat keresve, de sehol semmi. Kiraboltak egy pláza koszos WC-jében, vagy mi a franc!? Felállok és megpróbálom megtartani magam attól, hogy megint a földre huppanjak. A kilincsbe kapaszkodok és kitámolygok a kézmosókhoz. Sok óriási fali tükör van a falhoz illesztve, elkerülhetetlen, hogy ne nézzek bele. Hulla sápadt az arcom, a számnak is egészségtelenül fehér a színe. Megmosom az arcom és közben kattog az agyam. Mi történt? És miért nem emlékszem?

     A pláza hangosbemondója megszólal: „Záróra. Aki még bent tartózkodik, kérem, mielőbb hagyja el az épületet. Köszönöm.”
     Záróra!!?!?!?!! Akkor számításaim szerint éjfél felé járhat az idő. Két óra kiesett… De miért?  A hangosbemondó ismét megszólal és elismétli az iménti felhívást. Valahogy sikerül magam annyira összeszednem, hogy tudjak egyenesen sétálni. A pláza kong. Sehol senki, az üzletekben is már csak díszként égnek a lámpák. Egyedül a mozi dolgozói tesznek-vesznek még, várják, hogy az utolsó előadás is véget érjen. A mozgóajtóhoz lépve, észreveszem, hogy nincs rajtam a pulóverem. Kint már mínuszok vannak. A hajamba túrva konstatálom, hogy meg fogok fagyni. De ez most a legkisebb problémám. Kiérek az utcára, a hideg szél kap a hajamba, és csípni kezdi a bőröm. Korom sötét van, csak néhány utcai lámpa pislákol és ad némi fényt. Felnézek az égre, de egyetlen egy csillagot sem látni, mert ellepi a légkört a városi szmog.                     Beszívom a levegőt, szinte marja a tüdőmet olyan jéghideg. Bár tudnám mi történt. És egyáltalán hol vannak a többiek? Minden cuccom eltűnt, lényegében én is eltűntem és ez nem is érdekli őket? Sétálni kezdek. Düh és tehetetlenség pirítja az arcomat, üvölteni akarok és megkérdezni, hogy miért? Bárkitől, aki választ tud adni…
     Lépteket hallok a hátam mögül, s egy gyors pillantással hátra nézek. Nem tudom ki az, csak annyit tudok megállapítani a sötétben, hogy magas. A szívem hevesen dobolni kezd, és a vérem félelemmel telítődik. Követ. Nem tudom honnan, de tudom, hogy azt teszi. Már régóta. Vajon ha most futni kezdek, ő is utánam ered? Csak nyugalom, lélegezz mélyeket. Újra hátra pillantok, de elhibáztam. Egyre gyorsabban halad felém. Az én lában is gyorsabban mozog már-már futok. Könnyek szöknek a szemembe és nem értem, hogy miért történik ez? És nem tudom, hogy vajon összefüggésben van -e azzal, hogy a gusztustalan WC-ben ébredtem. Vagy csak simán, hogy egy idióta vagyok, aki a sötétben egyedül sétálgat. Futni kezdek és már látom az aluljárót ami a haza úthoz egy esély. Futok, ahogy a lában bírja és a hideg ellenére az izzadságtól tapad rám a ruha. Hallom, ahogy egyre szaporábban ütődik a cipőtalpa a betonhoz, és egyre közelebb ér hozzám. Lerohanok az aluljáróba, de mintha máshol lennék. Dohos szag áraszt el mindent, pincéhez hasonlít. Mintha valami elcseszett horror könyvben lennék. Úgy érzem hányni fogok, meg mindjárt bőgök. A pince falaiban vájatok vannak, az egyikhez futok és bemászok. A számat befogom a kezemmel, olyan erősen, hogy megfog maradni a tenyerem redőinek a nyoma.        Lépteket hallok mire a szívem olyan dübörgésbe kezd, hogy azt hiszem ez fog lebuktatni. Összekuporodok, egyenes barna hajam az arcomba hull és csak hallgatok.    A léptek egyre közelednek, én pedig egyre jobban rettegek. Aztán néma csend.   Percekig várok, végül leveszem a számról a kezem. Ebben a pillanatban valaki megfogja a karomat és kiránt a rejtekhelyemről. Sikítani kezdek, de ő a számat befogva csitít.
   - Sshht. Megfog találni minket ha ekkora zajt csapsz. – suttogja mély hangon.
     Könnyes szemekkel felnézek rá. Feketés haja kuszán hullik arcába, sötétkék szeme a lelkemig hatolva vizslat. Nálam jóval magasabb, sokat sportolhatott, mert elég izmosnak tűnik a félhomályban.
   - Jól vagy? Bocsáss meg, ha rád hoztam a frászt. Nick vagyok. És te?
     Hirtelen a nevemet is elfelejtem, mert a pánik még mindig rázza a testemet. Végül nagy nehezen megszólalok:
   - Beth. Lisabeth Patrick.
   - Jól van Lisabeth. Mennünk kell. Gyere. – ragadja meg ismét a karom és maga után húzva kivezet a pincéből egy másik kijáraton.
  - Hová megyünk? És mégis ki vagy te? És honnan tudtad, hogy itt vagyok?    Egyáltalán mi a franc történik?
     Nem szól semmit, csak húz maga után és válaszra sem méltat. Pillanatok telnek el mire újra megszólalok.
   - Hé! Válaszolnál végre? –emelem fel a hangom.
   - Figyelj. Nem érünk rá erre. Mindent meg fogsz tudni a maga idejében, csak szedd a lábad, mert igyekeznünk kell. – feleli szigorú hangon.
     Az út további részén nem szólalok meg, csak szedem a lábam és gondolkozok, hogy mégis mi lehet ez!? Nagyon fáradtnak érzem magam és szörnyen fázok. Összekoccannak a fogaim, borsózik a bőröm. Egy erdős részhez érünk ahol egy kocsi áll. Nick előveszi a kulcsokat és óvatosan kinyitja az ajtót, és a fejével jelzi, hogy szálljak be mellé. Nem tudom, hogy bízhatok e benne, de pillanatnyilag ezt találom a legjobb megoldásnak. Beülök az anyós ülésre, és csendben becsukom az ajtót.
   - Kösd be magad. Rázós utunk lesz. – szólal meg Nick.
     Úgy teszek, ahogy mond. Bekötöm a biztonsági övet, és nézem, ahogy a titokzatos srác feltekeri a fűtést. A testem lassacskán felolvad, és egyre jobban érzem a fáradtságot. Vajon, hogy értette azt, hogy „rázós” utunk lesz?
     Ránézek Nickre, aki valami olyasmit morog, hogy „Utálom, hogy a nehezebbik megoldást kell választanom.” Fogalmam sincs mire céloz ezzel, de erőm sincs megkérdezni. Anyáék biztos aggódnak. Felkéne őket hívnom, hogy megmagyarázzam miért nem vagyok otthon. Tuti ezer évre szobafogságot kapok, és nem fognak hozzám szólni, de nem érdekel. Csak szeretnék hazamenni. Eközben Nick beindította a motort és már úton vagyunk. Bár még mindig nem tudom hová és ez kezd nagyon aggasztani.
   - Nem tudsz hazamenni Lisabeth –szólal meg hirtelen Nick.
   - Mi van? Miért? – válaszolok felcsattanva.
   - Nem tudják ki vagy. Az már nem ez a világ. Elfelejtettek, mert neked már más az életed célja. – mondja úgy, mintha ez lenne a világ legalapvetőbb dolga
     Fel se fogom mit mond. Hogy mi van? Elfelejtettek? A húgom, aki minden szombat reggel velem reggelizett az ágyamban és közben kipletykáltuk, hogy ki tetszik neki?    Anyám és Apám, akik mindig is azt szerették volna, hogy sikeres és független nő lehessek? Ez a világ legnagyobb baromsága.
   - Te szívtál valamit vagy tényleg ennyire naivnak tűnök, hogy ezt elhiggyem? Egyáltalán ki vagy te? Azon kívül, hogy Nick a neved. Mit tudsz te rólam és a családomról? - kiabálok rá dühösen.
   - Többet, mint gondolnád. Azt is tudom, hogyan kerültél abba a mosdóba, hogy mi a kedvenc zabpelyhed, vagy hogy mit viseltél a szalagavatódon.
   - Mániákus kukkoló vagy? – riadok meg és összerezzenek.
     Ahogy ez a kérdés elhagyja a számat, a srác őrületes nevetésbe kezd s közben kivillannak hófehér fogai. Még helyesnek is találnám, ha nem érezném magam úgy, mintha el akarnának rabolni.
   - Tudod Bethie rohadt jó humorod van! –szólal meg végre két perc röhögés után.
   - Ne gúnyolódj. Én csak válaszokat keresek, hogy mégis mi ez az egész. És ne hívj Bethie-nek mert a puszta kezemmel fojtalak meg világos?
     Nem válaszol, csak vigyorogva bámul ki a szélvédőn, amire fokozatosan egyre több esőcsepp koppan.
   - Van egy olyan sejtésem, hogy Molly gyakorol. Mindig is szar volt az időzítése. – morogja bekapcsolva az ablaktisztítót.
   - Gyakorol? Mit…? – kerekednek el a szemeim és ránézek Nickre.
   - Majd meglátod!