A már elfogyasztott Scotch mennyiségének köszönhetően, kissé bódultan lépek ki az erkélyem ajtaján, egy szál farmernadrágban, miközben a kezemben lévő csészében próbálom egyensúlyozva benne tartani a késő esti kávémat. Lassan kortyolgatva adom át magam a már jól ismert íz rabságának.

     Előttem a város nyár esti képe terül el. Az utcákról felszűrődnek az autók és a bulikba igyekvő fiatalok tökéletességgel azonosítható hangja. Valahol a távolban felzúg egy templom harangja. Éjfél van én pedig újra belekortyolok kávémba.  

     Halk léptekkel követem őt az erkélyre, mögé lépek, de nem vesz észre. Lábujjhegyre állva lágy csókot lehelek jobb lapockájára, de máshol nem érintem meg. Továbbra is maga elé bámul, mit sem törődve velem.

     Mellé lépek. Egy cigarettát veszek ajkaim közé és rágyújtok. A füst lassan, komótosan körülölel minket, majd szertefoszlik. Magamba szívom a halálrúd édes ízét. Hirtelen egy pillanatra minden gondom elszáll, mindent elfelejtek. Csukott szemmel csakis az ízére koncentrálok.

     Az üres csészét egy ideig tartom a kezemben, majd kinyújtom a karomat és egy pillanatig habozok, de végül elengedem. Pár pillanat múlva hallani vélem, ahogy a porcelán apró darabokra törik a járdán. A szemem sarkából láom, hogy Natasa szemöldöke megemelkedik, de nem szólal meg.

     Felé fordulok, de ő továbbra is makacsul előre néz, rezdüléstelen arccal. Az utolsó slukkot is elszívva elnyomja a csikket. Nem néz rám, helyette ajkába harap és lehunyja szemét.

   -Na mi az?-kérdem és a korlátnak dőlök háttal, miközben arcát fürkészem.

   -Ezt nekem kellene kérdeznem.-válaszolom tettetett hűvös, monoton hangomon és a szemébe nézek.

   -Sikeres színésznő vagy akinek több a pénze, mint a fű az elképzelt kertemben. Megvan mindene, körberajongják az emberek és egy perc nyugta sincs. Miért állsz mégis egy lepattant borostás faszi örökölt házának az erkélyén?

   -Nem is tudom.-felkacagok-Talán azért, mert kedvelem ezt a lepattant borostás faszit. Melletted minden annyira más.-az arcom komollyá válik és tekintetem elvész a távolban-Te nem csak a pénzt látod bennem. Legalábbis ezt mondod.-suttogom, kezeimmel erősebben szorítom a korlátot, ajkam megremeg.

   -Elég pénzem van ahhoz, hogy többé ne érdekeljen semmi, ami az anyagiakkal kapcsolatos.-Fel kell nevetnem, micsoda gondolat, hogy engem a pénze vonz. Mégis micsoda gondolat.

   -Valóban.-válaszolja Natasa és ő is felnevet.

   -Fázok. Csak egy rohadt nadrág van rajtam.

   -Miért nem mész be akkor?-kérdő pillantással pásztázza az arcom.

   -Nem kell kétszer mondanod.-és otthagytam az erkélyen.

     Egyik kezemmel a hajamba túrok. Tudja, hogy úgyis utána megyek. Veszek egy mély levegőt és sarkon fordulva a hálószoba felé veszem az irányt. Az ajtóban megállok és keresztbe tett karokkal az ajtófélfának támaszkodom.

Áron a franciaágyon hanyatt fekve a plafont bámulja. Nem szólunk semmit. Tudta, hogy utána jövök.

     Odalépek az ágy mellé és őt nézem, valamiféle reakcióra várva.

     Hirtelen kitör belőle a nevetés. Csukott szemmel, a hasát fogva mondhatni már-már röhög rajtam.

   -Most mi van?-kérdezem.

   -Mi lenne? Csak te röhöghetsz minden ok nélkül?-és csak nevet és nevet-Úgy állsz fölöttem mintha koporsóban feküdnék.

   -Lehet jobb lenne, ha ott feküdnél!-csattan fel Natasa és sarkon fordulva kiviharzik a szobából.

   -Szeretnéd mi?- Kiabálom utána-A halálomat akarod, te hülye picsa? Lökj le az erkélyen! Vagy mérgezd meg a boromat.

   -Neem!-kiáltja vissza és egy pohár vörösborral a kezében ismét megjelenik az ajtóban-Nem. Nem ölnélek meg. Az túl egyszerű lenne.-közelebb lép az ágyhoz-Ha eléggé megutáltatod magad velem, akkor majd szépen, lassan tönkreteszlek. És élvezni fogom. Minden egyes pillanatát.

   -Hogy akarsz tönkretenni egy halott embert? Hoztál legalább nekem is?-és a pohárra böktem.

   -Csak egyszer gyógyulnál ki ebből a hülyeségből, hogy halottnak titulálod magad.-forgatja a szemét, átnyújta a poharát és törökülésben leül az ágy szélére.

   -Jobb halottnak lenni. Különben is bármikor gondolhatok egyet.-és rákacsintottam. Belekortyolok a borba és visszanyújtom neki.

   -Képes lennél itt hagyni?-nagyokat pislog és elveszi a felé nyújtott poharat.

   -Egy önző szemétláda vagyok, elfelejtetted?-és visszahanyatlok az ágyra.-Különben sem lenne nyugtom még a másvilágon sem tőled.

   -Én pedig szeretek reménykedni...-belekortyol a borba.-Hátha egyszer megváltozol és nem, nem lenne nyugtod.-megissza a maradék bort is a pohárból-Újratöltöm. Kérsz te is?

   -Igen, kérek.

     A konyhából visszatérve, kezemben 2 pohár borral megtorpanok az ajtóban egy pillanatra. Áron az ágy szélén ült, térdére könyökölt és arcát kezeibe temette. Leültem mellé és felé nyújtottam az egyik poharat.-Mi a baj?-suttogva kérdeztem.

   -Le akarsz itatni?-átvette a poharat-Úgy is tudod, hogy tovább bírom, mint te.

   -Nem akarlak leitatni. Semmi gond nincs azzal, ha két felnőtt ember megiszik 1-1 pohár bort. Vagy tévedek?

   -Már a viccet sem érted?

   -Mint látod nem.-felkacagok.

     Nagyot kortyol a pohárba.

   -Ismertem egyszer egy lányt. Nagy álmai voltak, vágyai. Reményei. Szerettem azt a lányt. Ő volt a mindenem. Rég volt. Tudod mi történt vele?

   -Hallgatlak.-és a pohárba kortyoltam miközben az arcát fürkésztem.

   -Meghalt. Heroin túladagolás. Aranylövés. Nem fájt neki semmi. És nem is fáj neki többé semmi.

   -Ouh. És.. Öhm.. Ezt miért pont most meséled el?

   -Mert most jutott az eszembe.-válaszolom és a szemébe nézek-Szép az élet, nem?

     Szomorkás mosoly jelenik meg arcomon, hogy elrejtsem, újra a boromba temetkezem.

   -Az élet szívás. Azután meghalsz.-válaszolja, megissza a maradék bort és a poharat a földre rakja-Még mindig szereted?

   -Mindig is szeretni fogom. De már nagyon régen elengedtem.

   -Hmm. Értem. Kimegyek. Rá kell gyújtanom.-feláll és válaszra sem várva kisétál a szobából.

     Ideges. Mindig akkor gyújt rá, amikor ideges. Utána megyek, ő már kint áll az erkélyen és ontja tüdejéből a fehér füstöt. Mögé állok, de észre sem vesz.

   -Igazán megkínálhatnál engem is.-mondom halkan, ő mégis összerezzen.

   -Csak, ha legközelebb hangosan settenkedsz mögém. Piros Marlbolo?-és felém nyújtja a dobozt.

   -Ezt miattam szívod? –kérdem, miközben elveszek egy szálat.

   -Sajnálom. Mit mondhatnék? Valamilyen szinten alkalmazkodó típus vagyok.

     Odahajolok arra várva, hogy ad hozzá tüzet is. Natasa rám néz, előveszi a gyújtóját és meggyújtja a cigarettámat, majd újra az éjszakai város képét figyeli. -Reggel korán el kell mennem.-mondja halkan-Megbeszélés.

   -Menj nyugodtan.-A korlátra könyöklöm.-Az élet nem szívás. De néha kegyetlenül szomorú. Fáj tőle az ember szíve és a lelke.-Beleszívok a szálba, majd lassan kifújom.-De már megtanultam úgy élni, hogy élvezzem, és ne fájjon semmiért. Rossz ember lennék?

   -Nem. Azt hiszem nem vagy rossz ember. Ez most csak egy átmeneti állapotod. Majd jön egy fordulópont az életedben mikor megint másképp fogod látni a világot és kicsit sem fogod magadról azt feltételezni, hogy rossz lennél.

   -Nem látok én semmit rosszul. Csak a véleményed kértem ki.-csattanok fel. Még, hogy rosszul látom a világot. Hogy képzeli.

   -Jól van, jól van.-elnyomja a csikket.

   -Mmh. A csipkés fehér van rajtad, vagy a francia fekete?

   -A csipkés fehér.-válaszolja és az ajkába harap.

   -Akkor dobd le az erkélyen és gyere be.

   -Azt hittem te akarod levenni.-rámpillant nagy szempillái alól.

   -Elérem azt is, hogy te vedd le magadnak.-Mondom majd eldobom a csikkemet.

   -Dacos kedvemben vagyok. Esetleg, ha szépen kérsz, leveszem.

   -Ne dacolj saját magaddal. Csak húzd le és dobd el.

    -Szeretsz engem?-kérdezem, és felé fordulok.

  -Nem szeretem saját magamat sem. Mit vársz tőlem?-elvigyorodik.

  -Azt a másik lányt szeretted.-mondom és elfordulok tőle. A korlátot markolva az utcát figyelem. Ha azt a lányt szerette, akkor képes szeretni. Csak úgy látszik engem nem képes.

  -De ő nem szeretett engem.-feleli halkan.

  -Nem?-leesett az állam, úgy néztem rá, de ő csak mosolygott.

  -Jól hallottad.

  -Néha úgy érzem sosem foglak megismerni.-hangom szomorúan cseng.-Alig mesélsz magadról. A családodról. Semmi sem tudok rólad..mégis. Mégis itt vagyok a kibaszott erkélyeden.- Áronra pillantottam-Gyere a hálóba. Most.

   Elindulok az erkélyajtó felé.

  -Dehisz ismersz, maga vagyok a senki.-mondja.

   Megállok és hátra fordulok. -Jelen esetben az én senkim.-mondom, bugyimat lejjebb tolom, hagyom, hogy ráhulljon a bokámra és kilépek belőle.

   Közelebb lép hozzám.

  -Senki semmije vagyok. Maga a senki és maga a semmi személyesen.-suttogja.

  -Ne légy nevetséges. Nem vagy senki, sem semmi. Valaki vagy. Az én valakim. Az én magát szívtelennek tartó valakim. Ne akarj egyedül lenni a világban, miközben rengetegen vagyunk körülötted. Az ember akkor magányos, ha magát magányba kényszeríti. Te folyton ezt teszed. Hagyd ezt az egészet magad mögött. Legyél valaki. Az én valakim.-mondom és felé nyújtom kezem.

  Szemembe néz.

  Egy pillanatig habozik, majd megfogja kezem és ölelésébe von.