Rossz helyen
s időben
2014.04.15.
Időben
Érezted már, hogy nem abba a generációba tartozol, amibe kellene, amibe te szeretnél? Valamiért mai világunkban egyre több érett tinit hallom hangoztatni ezt a mondatot. Valaki komolyan, valaki csak divatból emlegeti. Sajnos, a mai generációnk tényleg elcsorbult, bár ezt ki, hogy látja.
De akkor mégis hol? Személy szerint azokba az időkbe repülnék vissza, ahol a lányok még térdig érő, fodros szoknyákba jártak, és ismerkedni a helyi bálokra jártak, nem pedig a buliba. Amikor a fiúk még felkészültek a randikra, és voltak randik! Ugyan is egyre elterjedtebb, hogy a Facebook-on megbeszélt dolgok már randinak számítanak, amivel le is van tudva a kapcsolat.
Amikor még tudtuk mi az a becsület, és mi a pénz értéke. Amikor a gyerekek még a rétre mentek ki játszani. Amikor még voltak igazi barátságok, és nem vesztünk el a pénz és a szolgáltatások széles körében. Nem mondom, persze én is napi szinten használom ezeket, mégis, mikor egy csendes éjjelen, papám hangja vígan cseng a szebbnél szebb meséktől, amik még az ő idejükről szólnak, elgondolkozom, hogy rossz generációba születtem.
Helyen
Kis országunk szépsége kétségbe se vethető. Nálunk találhatóak a legszebb nők, a legjobb kaják, és vannak olyanok is, akik azt vallják, hogy a legszebb tájak. Én ezzel sohase szállnék vitába, ám ha esetleg Külföldről jövök Magyarországra, nem érzem, hogy haza érkeznék.
De akkor mégis hol? Pár évvel ezelőtt volt szerencsém kiutazni Franciaország szívébe, Párizsba. Nem találkoztam mással, csak pökhendi, divatosan öltöző, érdekes emberekkel. Ám mikor a kisbuszból kiszállva megpillantottam a várost, tudtam, hogy Otthon vagyok. Rabul ejtett a város szépsége, és az emberek kultúrája. Rengeteget hallottam erről a helyről Papámtól, aki majdnem félévig élt ezen a gyönyörű helyen (amiért irigylem is)! Felkészülten érkeztem, de sose gondoltam volna, hogy mennyire eltérően vizualizáltam magamban ezt a várost.
Mondjuk persze, ki ne szeretne Párizsban élni? A divat, a nyüzsgés és a luxus városában.Hisz gondoljunk csak bele, ahogy garzonlakásunk függönyein beköszönt reggel a napsugár, míg mi édesdeden alszunk. Ki ne szeretne nap, mint nap az Eiffel-torony alatt átsétálni? És ki ne szeretne romantikus vacsorákat a Szajna parton?
Mesébe illően hangzik, nem de? Nos, ez az oka, amiért én ennyire de, ennyire vágyom erre az országra.
Remélhetőleg egyszer nem csak álom lesz!
Görög Vivien
