Két bohóc lettünk. A cirkuszból távozván
Rohanva futottunk szívünk partjára
Mondván néked a csillagokat is elhoznám
Csak sose lenne hangja a néptelen képnek.
 
Sokáig tartottunk, mint egy sikeres műsorszám
Nevettünk, sírtunk, mint a valódi betegek
Szívünkben motoszkált egy azonos dalfoszlány
Amiért az kívántam, hogy csak ne legyen vége.
 
Majd felültem az ágyban, sehol egy hangfoszlány
Nem voltál mellettem, helyed kihűlt szívemben
A konyhába menve, csak álltam, mint egy kőoroszlán,
Nem lehet ennyire szomorú az álmaim vége.