Néha eljön a pillanat…

      A Fiú hajába kapott a szél. Csak lobogott, mint harcosok győzelmi zászlaja. Körbetekintett a házak fölött. A munkahelyének tetejéről messze el lehet látni. Sok kisebb, nagyobb épület, fák, utcák szegélyezik a láthatárt. Figyelte a közeli óvoda kertjében álló különböző fákat. Eltöprengett szépségükön. Így tavasz delén zöld levelük, némelyeknek pompázatos viráguk a természet szépségét hirdetik.
      Hirtelen egy szarka repült el előtte. Oly szabadon szárnyalt, ahogy ő szeretett volna. De testét a föld magához köti, s magához hívja. S eljött az idő, hogy a hangnak engedelmeskedjen. Ezáltal ő is szabad lesz. Az emberi gonoszság, könyörtelenség egyre növekvő világa elől menekülne. És menekülni is fog.
      Már régóta gondolkodott a menekülésen. Egyre gyengült a kegyetlen élet viharában. S most, hogy a szerelme elhagyta őt, végképp elhagyta minden boldogság, erő, kitartás.
      Összeomlott, mondanák a pszichiáterek. Ő inkább úgy gondolja, hogy elfáradt, s nem küzd tovább. Hisz már nincs miért. Nincs semmi és senki e világon, aki sajnálná.
      A fekete felhők agyába kúsztak, eltakarva a látását. Elvesztette mindenét, mely a lelket tartotta benne.
      Lenézett a háztetőről. Figyelte az utcán igyekvő embereket. A gondtalan járásukat. De valóban gondtalanok lehetnek? Az a hölgy például, aki a pincsi kutyáját sétáltatja. Kényelmesen, ráérősen sétálgat, miközben rágyújt egy cigarettára. A kutya pedig az úttestet szaglássza. Gondtalannak látszik. Valójában az előző nap rúgták ki a munkahelyéről, s most munkát keres. De e belső viharból csak kevés látható.
      Mindenkinek megvan a maga feladata, melyet meg kell oldani. A feladás nem megoldás. De őt már semmi sem érdekli.
      Ismét körbenéz a tájon. Utoljára. Becsukja szemét, s nagyot szippant a levegőből. Virágillat kúszik az orrába. Halk zenét hall, mely belülről szól. A szél játékát érzi arcán. Elmosolyodik. S lelép az épület tetejéről.

 

Riadtan ébred fel. Kapkodva nyúl maga mellé. A lány ott fekszik. Semmit sem vett észre a fiú rémálmából, messze jár az álmok világában. A fiú elmosolyodik, majd fentebb húzza a takarót a lányon és visszafekszik mellé, védelmezően karolva át a lány törékeny testét. Akkor még nem tudta mi vár majd rá aznap.

 

Néha eljön a pillanat…

…A Fiú hajába kapott a szél.