A reggeli órákban, bölcsészkar aulában

Áll Lazics és Konrád, kávéautómatákkal.

Csorod a fekete leves, pohárba spriccel,

Cukor az alján, kanál? Az nincsen.

És az autómaták mellett is ott van velük

Elméjük legmélyébe bújva egy betű,

Mi önmagába véve jellegtelen ugyan

Nekik ugyan mégis nagy jelentése van.

 

Lazics és Konrád a megállóban állnak,

S a szemük alá költözött tömött táskáknak

A jelenlétéről filozofálva lesik

Hoz-e a sors valami autóbuszt nekik?

Pedig a lelkük mélyén egy nő mellé vágynak

Kivel hétvégente hancúrozhatnának,

De míg Lazicsnak van, ki e vágyát kiváltsa,

Konrád még keresi ki őt az ágyba invitálja.