Miért kell ezt tenned látod itt ülök

Megtörten. Mellettem minden sürög,

Forog, szédül – a világ velem, tán

Veled is egykoron. Ez momentán

Legfőbb, mit szívem elhozott ide,

Neked. Az embernek elfogy hite

Könnyen – ment, s jött. Akár csak Te

Magad – leültél, majd felálltál… Te

Kósza, lenge zivatar – jó benne

Megázni… Tudom. Én élet szennye

Érdemelni sem lehetnék képes

Itt. Nemhogy Téged… Te csodás, fényes,

Akaraterő teljes valaki.

Ki lehetsz te hatalmas anyagi

Méltóságos fenség, fénycsóva én

Egemen? Válladon legszebb szatén,

Fejeden korona honol. Mit ér

E cseléd, ha néha dicsér –

Elhagyhatod könnyen. Érzéketlen

Szíve darabkáit nyúzd testedben,

Érezd a fájdalmat, szenvedj király!

Rajtad sem segíthet egy trónviszály,

Íme, lásd: Ezt tehetted meg velem.

Felejtettelek, becsuktam szemem,

Jöttél kinyitni azt újra. Minek

Lássalak? Ha te sem vagy rideg

Szemeidet rám emelni képes.

Hagyj immáron, ne adj kézről-kézre,

Vagy egyre kérlek: Kérlek, végy észre!