Kár azért, ami nem történhet meg soha,

Mert sohasem tudhatjuk már mi lett volna…

Titokban szerelmed nyakadba csókolna,

Örömnek valóság vetne véget noha.

 

Butáság, minden, mit néztek, de nem láttok,

Szemeteket a világért sem nyitnátok…

Csak agyvizemet, s véremet innátok,

Rajtatok, egy ideje nem fognak átkok.

 

Persze, most minden csak rajtam kell csattanjon,

Senki mást nem érhetnek gondok ez időn…

Míg szívem fáj, vége már, nincsen más cipőm,

Francba, hiányzol – eszem erre kattantom.