Üres, kihalt folyosón kihűlve nyomaink

Sűrű, büdös ködben elszelelt démonaink

Várnak Ránk, mert nincsen, csak széttépett valóság

Érthetetlen szavak, hasonlíthatatlanság.

 

Okolsz, okollak a zajban, ebben a ködben

Melyet Te kerítettél tolladdal a könyvben

Hörögve futsz felém, örök bánatot hozva

Engem és végső boldogságomat átkozva.

 

Éhezel. Zörgő csontjaid nesze áraszt el

Hajad vizesen leng a szélben, pasztellszínben.

Szomjazom. Véredért követlek gázfelhőben

Nevetve keresem illatod a szellőben.

 

És öl a klórgáz. Lassan kapkodok levegőt

Szürke erdőn futva sikítok: életerőt!

Bódultan ájulok, a kemény föld eléri

Hátamat, mert érzéketlen lelkem vezérli.

 

Nem látok. Hallószervem csődben, de hazudok

Formális levélpapírra írtam pamutot

Vesztem eszméletem miközben ölelkezünk

Egy röpke szívroham kell és máris elveszünk.