Engem is elkapott a karácsonyi láz, ami a Kedves Olvasók közül gondolom már sokakat. Pedig ez nálam érdekes, mert téli gyerek vagyok, a magam decemberi születésével, de mindig is utáltam a telet a hideg, a latyak, és a hó miatt. Most mégis alig várom, hogy nagykabátba, nagycsizmába belebújva, kis húgommal a hóban játszhassunk. Anyucival a mézes-csokis sütiket süssük, miközben a háttérben már a szépen feldíszített, égőktől világító, díszektől roskadozó karácsonyfa álljon. Fülünkbe pedig egy kedves, már igen csak az ötvenes éveiben járó, férfi hangja szökjön be, még pedig Andrea Bocelli-é. Nálunk hagyomány, hogyha sütjük-főzzük a karácsonyi vacsorát, akkor az Ő zenéje megy a háttérben. Megnyugtató és át adja azt az érzést, amit ilyenkor kellene vagy illene érezni, tökéletes tenor hangjával.
Egyetlen egy dolog van, ami számomra kiábrándító a karácsonyi szezonban. Az még pedig a karácsonyi nagybevásárlás. Igazából, nem is a bevásárlással van itt a gond, hanem magával a túlköltekezéssel, és azzal, hogy manapság nagyon sok ember elfelejti, hogy nem az ajándék árától függ az öröm, hanem a frappánságán. Azon, hogy mennyire ismerjük a másikat, hogy mennyi nagy a kreativitásunk. Nem kell rögtön 20-30 ezres ajándékokra gondolni. Személy szerint, én sose szeretek vásárolt ajándékot adni. Akkor már inkább áldozok arra ajándékot, hogy a kiötlött „csecsebecse” elkészítésére szükséges eszközöket megvásárolom. Így tényleg személyes és szívhez szóló lehet az ajándék.

Látván hogy szüleim mennyi energiát, pénzt, és időt flancolnak bele csak a karácsonyi ebéd megvásárlásába, vagy az ajándék vételekbe. Elszomorító, hogy ilyen még drágább minden. Persze azt tényleg, semmi sem pótolhatja, amikor látod a rokonság arcán a meghittséget, a szeretetet.

 

Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ez, az az ünnep, ami tényleg összehozza még a legvitatkozósabb családokat is. Nem pusztán az ajándékok miatt, sőt inkább azt mondanám, hogy az ilyenkor a házakba beszálló nyugodtság, békesség az, ami igazán meghitté teszi ezt az ünnepet.