Igen, dühös vagyok, szétvet az ideg!

Hogy minek?

Hogy is kezdhetném,

Bárhol, hol szeretném.

Engem hol szeretnek,

Ott is csak nevetnek.

Senki nem hisz semmit

Érek én ennyit?

Fenét.

Vághatnám csuklóm erét…

Jobb lenne?

Úgy menne…

De hát nem.

Nem okozok kárt sem

Semmiben, senkiben,

Inkább annyit szólok: „Menj, ki Te……….!”

S máris nem verek falakat,

Se nem dobálok szavakat.

Viharfelhőket látok,

Odébbállok,

Tán megtalál a szerencse,

S végre nem a kemence

Forró harmatja.

Mindenki olthatna,

De nem, már nem vagyok dühös.