Mondják, mindent meglehet oldani, ha van hozzá elég erőnk, kitartásunk és akaratunk, de mi a helyzet azzal, ha magunkban már eldöntöttük, hogy ez így nem fog működni, és erőnk sincs megpróbálni rendbe hozni a dolgokat, hisz úgy állunk hozzá, hogy „minek?”. Ilyenkor kell elgondolkoznunk, hogy borítsunk mindent, változtassuk meg a helyzetet, a belsőhang vezette irányába, vagy hagyjuk, és „majd megoldódik” alapon bízzuk az időre. Rettenetesen nehéz. De egyszer lépni kell, és talán minél előbb, annál jobb, hisz minek húzni-halazgatni egy olyan helyzetet, amit szinte már lezártunk. Nincs kedvünk hozzá, nincs megoldás, és csak egy vég van. De mit kezdjünk a másik ember érzéseivel? Mit kezdjünk a saját helyzetünkkel? Mi legyen?

 

Megoldások hadát zúdítják rád ismerőseid, mikor kikéred véleményüket, de te még se tudsz dönteni. Úgy érzed, összeomlasz a teher súlya alatt, amit minden nap magadon cipelsz, hisz másnak ez kis dolog, csak egy döntés, de számodra több. Kihívás, egy megoldandó „rejtély”. A saját lényedet kell megoldani, és beismerni, hogy gyenge vagy szeretni. Feleslegesen engedsz magadhoz embereket, hisz mindegyik kapcsolatba úgy kezdesz bele-legyen ez akár barát vagy szerelem-, hogy nem fog sokáig tartani. Talán már az első találkozásnál azt latolgatod, hogy mi legyen az indok a szétválásotok pillanatában, vagy talán akkor még reménykedsz, bízol benne, hogy most máshogy lesz. Sose lesz. Érdekes, hisz mindig te küldöd el az embereket, mégis te akarsz bele halni az elvesztésükbe. Gyenge vagy. És ezt ki mered jelenteni. Az éveken át tartó sérelmek ahelyett, hogy megedzettek volna, legyengítettek, és már akkor sem hiszel az érzéseidben, ha tudod, hogy azok biztosak. Nem hiszel se magadban, se a másikba, se a kapcsolatotokba vetett erőbe és hitbe. Úgy érzed nincs értelme. Munka mániássá válsz és egyetlen örömöd, ha olyan eredményeket érsz el, amiről tudod, hogy hasznosítani fogod a jövődben. Magányossá válsz, és egyre inkább nem tudsz mit kezdeni a rád törő érzelem hullámokkal, amit a teher súlyának a cipelése produkál.

 

Gyenge vagy szeretni, és sose tudtál igazán. Sose tudtál úgy viszonyulni az emberekhez, ahogy kellett volna. Sose tudtad visszaadni azt a szeretet, amit ők tápláltak irántad. És soha nem is fogod megtanulni szeretni se magadat, se másokat.   

 

Választasz, döntesz, elhagyod, belehalsz.