Én itt lakom, de e falu többé nem otthonom

Csak egy tátongó lyuk, mibe a kavicsot dobom

Porból lett, mostanra már azbeszt, jobb is ha e helyet itthagyom.

 

Ebben az országban túl sok hely van a középszerűségre,

Túl sok hely ahhoz, hogy mindig féljek tőle,

Hogy ezerszer elegem legyen belőle.

 

De mostanában rajt vagyok ezen a drogon.

Józanul tart, s most már tudom mi a dolgom.

Nosztalgiának hívják. Úgy hívják: "Bezzeg akkor!"

Olyan nevet adj neki amilyet akarsz,

De ne merd otthonnak hívni...nem az.

 

Ha a kutyádnak csontot dobsz, majd jól orron nyomod

Vésd ki a fogait majd az óljában hagyd ott,

De azért emlékeztesd valaha milyen egy farkas volt.

Mostan csak egy szomorú, vén korcs, mancsai a sárban

Vérrel tele szája

 

Mert a gazdi azt mondta:"Hozd ide vissza!"

 

Számomra ezt jelenti ez a hely.

Kitépi a nyelvem, s lyukat hagy helyette.

Mindent bevetek, hogy komponálva maradjak,

Ezek meg hadd örüljenek, hogy ők születtek magyarnak.