Vannak, pillanataim mikor nem tudok mit írni,
Szomorú vagyok, de soha nem fogok sírni.
Ihletet keresek, várok, de csak üres lapokat találok.
Vigaszt nyújtanak a szavak, a sorok,
Mostanában rád gondolok, de fejed felett gyülekeznek a gondok.
Gondok és problémák melyektől futni próbálsz,
Úgy hiszed, másban vigaszt találsz.
Nem így van, így csak vársz, vársz és vársz…
Vársz arra, hogy minden megoldódik magától.
Vársz arra, hogy minden más lesz mától.
Vársz egy személyre, aki meghallgat és segít.
Itt vagyok, mért nem veszed észre? Mi az, ami elvakít?
Itt vagyok, ha szükséged van valakire. Nincs, ki eltaszít.
Nem tudom, te kellesz nekem vagy én neked?
Nem tudom, te kellesz nekem vagy a szereteted?
Nem tudom eldönteni mit jelentek neked…
Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek?
Szeretsz. Szeretsz. Szeretsz. Szeretsz?
Nem tudom. Elfeledsz?
Esténként majd emlékeinkben elmerengsz,
Olyannyira hogy teljesen megdermedsz.
Reméled, hogy elfeledsz, és végleg elengedsz.
Tévedsz.
A gondolataink összeolvadnak, az emlékeink örökké megmaradnak,
Ezt valld be magadnak! Döntsd el, kinek hazudsz, nekem, vagy magadnak?
Nem hiszel a szavaknak, az őszinte soroknak.
Nem hiszel abban, amit látsz, érzel, átélsz.
Te az élettől félsz, sosem élsz.
Te az élettől féltél, sosem éltél.
Te az élettől fogsz félni, úgy hiszed, átver és megbánt.
Jegyezd meg, volt ki rád egy életen át várt.