A hold már fent volt. Fénye szépen játszott telített üvegeink száján, még mi mérgező pipáinkat szívva, majd mérgét kifújva, pöfékeltünk. Nem voltunk egyedül. A terasz tele volt vidám, harsogó emberekkel. Szájukon szép mosoly ült, ám ha egy olyan ember, mint én bele néz egyik-másik szemébe, meglátja az igazságot. Boldogtalanság, fájdalom, sex. Bárhova is néztem, maszkokat láttam magam előtt. Szépen megformált, régóta viseletes maszkokat.

 

Cigarettáim száma gyorsan csökkent, míg italom nem akart fogyni. Sör. Nem is értem miért ezt választottam. Sokkal ütősebbet kellett volna. Vodka-narancs, vagy esetleg az a finom whisky, amit nálad ittunk.

 

Emlékszel még? Óh, miért is emlékeznél. Hisz most is itt ülsz mellettem frissen tekert cigarettával a szádban és nem szólsz hozzám. Figyelmedet más tereli el. Talán a bárban szépen megcsillanó fények varázsa mi így eltereli figyelmed, de lehet akár a szépen sminkelt, szilikonozott mellű csinilány a pultnál. Különösebben nem érdekelt, most is miattad fájt a fejem, nem akartam tetőzni.Tudtam az érzéseidet, míg te sose tudtál megfejteni. Szerettem titokzatos maradni, hogy az emberek sose higgyenek naivnak. Az nem az én stílusom.

De most megremegtem.

 

Forró tapintást éreztem bőrömön, majd mikor odafordultam, szemed, szememet fürkészte. Tudtam, hogy itt az idő és mennünk kell. Felhúztad az utolsó kortyokat az italomból, hisz tudtad, hogy úgy se tudom meginni. Majd, mint akikkel nem is történt semmi,  megfogtad kezemet és a buszmegállóba vonszoltál. Fáradt voltam és esetlen. Te pedig tudtad, hogy ily’ állapotban kihasználható vagyok.Neki borítottál a falnak, kezeddel a hajamba túrtál és annyira közel jöttél, hogy éreztem a parfümöd illatát. Csokis. Mindig is imádtam azt az édes, mégis kesernyés illatot, ami mindig ruháim közé szökött és ott is maradt a következő találkozásig.

Nem szoltál, még talán csak levegőt se vettél, csak mogyoróbarna szemed merült el tekintetemben. Kezed egyre lejjebb és lejjebb csúszott, míg el nem érve derekamat magadhoz vontál és ajkad, ajkamra tapadt. Sör íze volt.

 

Megcsókoltál. Megcsókoltál, mintha nem is történt volna semmi. Mintha nem is egy frissen szétvált „házaspár” lennénk. Bőröd forró volt, és tudtad mit akarsz.

 

Engem

 

Nem engedtél el, még akkor sem nagyon akartál, mikor jött a buszunk. Csak annyi vigasztalt- mint láttam-, hogy még együtt leszünk. A busz beindult és a monoton zúgás beleívódott fülembe. Nem szoltál, nem szóltam. A csend nyomasztó érzést kölcsönzött, ami nem csak a mi hangulatunkra nyomta rá a bélyeget, hanem a buszon ülő összes utaséra. Mesélhetném, hogy hány, meg ezer állarcot látni a buszon, de jelenesetben nem voltam agonizálós hangulatomban. A fák szaladtak mellettünk és én csak azon töprengtem, hogy pár perc és én leszállok, te pedig zötyögsz tovább az éjszakában, egy újabb elméket hagyva magunk mögött. Az utolsó pillanatban elkaptad a karomat és lágyan megkérdezted, nem aludhatnál e nálam.Ledöbbentem. De hisz mi már csak, de… És végül igent mondtam.Uralmába vett egy érzés, ami nem engedte agyamnak, hogy gondolkodjon. Megragadtad kezemet és az utolsó pillanatban lábamat átfogva levettél a buszról. Egy rossz szerelmes filmbe illő romantika volt, de ép elég. Szemünk találkozott és a még mindig sör ízű szádat a számra tapasztottad. Lágy volt, szeretetteljes, pont olyan, ami tökéletesen fedte igazi énedet. Ismerlek már.

 

Mindig megszerzed, amit akarsz és jelenesetben ez én voltam. A lakásba érve minden felgyorsult és egy laza cigarettázós beszélgetés után, odafordultál hozzám. Lábamon a szétszakadt harisnyát kapirgáltad, mint a rossz kiskutya, amikor a csontra vár. Felszaladt, ugyan úgy, mint az én vérnyomásom, mikor is végre tudtomra adtad, nem egy szokásos DVD-zős este lesz.

 

Lábam lábadon nyugodott, amit apró, finom mozdulatokkal simogattál. Rég nem volt már, hogy így értél hozzám, hisz a békülős szex, nem ugyan az. Hirtelen vezérelt ötlettől fogva karodba vettél és csókok közepette elvittél az ágyig. Ha okos lettél volna, tudtad volna, hogy nem szabad. De egy ilyen helyzetbe ki okos? Gyöngéden, mégis határozottan terítetted le testemet az ágyra. Szád a nyakamhoz ért, mibe egész testem beleremegett. Bizseregtem és nem tudtam elképzelni, hogy ki kerül ki ebből nyertesen. Az érzés, ami nem engedett, már sokszor bujkált bennem és randalírozott fejecskémben, megbénítva és döntés képtelen állapotba kerítve. Nem álltál meg… szád egy lejjebb és lejjebb haladt és testem nem bírt nemet mondani. Letépted felsőmet és minden más ruhadarabot. Magadhoz húztál és minden egyes testrészemet végig csókoltad.

 

[…]

 

Feküdtünk és nem szóltunk egymáshoz. Lassacskán, már részünké vált a csönd. Mi a csöndben is megértettük egymást. Testem lélektelenül hevert az ágyban. A lelkem valahol a zavarodottság és a fájdalom között bolyongott.

„Ha okos lettél volna…„

Ezzel a gondolattal ébredtem, rémültem. Konstatáltam, hogy csak álmodtam, de jelenléted hiánya ráébresztett, hogy most ÉN vesztettem.