Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeim villanásaiból, és megvilágítják az elmúlt időt és embereket, akik élnek újra és örökké a kis karácsonyi gyertyák puha, libegő fényében.

 

Fekete István

 

 

Számomra a karácsony nem az ajándékokról, a finom kajákról, a fadíszítésről vagy bármi ehhez fogható dologról szól, hanem magáról a szeretetről. Nagyon sokan úgy gondolják, hogyha ilyenkor feldíszítik a házat flancos égőkkel, és megcsinálják a legkiadósabb vacsorát, amit csak lehet, és ráadásképen még a túlontúl drága ajándékok is bekerülnek a fa alá, akkor tökéletes az idill, és semmi sem ronthatja el a hangulatot. Számomra ezek csak részletek. Úgy gondolom, hogy a karácsony egy olyan ünnep, ahol az a lényeg, hogy együtt vagyunk. Nagyon sok család van, akinél sajnos nem adatik meg, hogy egy szülő otthon töltse az ünnepeket, így én hálát adok Istennek, hogy a mi kis családunk együtt töltheti.

Ilyenkor mindenkibe bele költözik egy kismanó, az „ünnepi kismanó”, és előhozza azt az énjüket, amit a hétköznapokban igen csak elhanyagolnak. Azt az énjüket, ami előcsalogatja az érzelmeket. Természetesen a mindennapokban is kinyilvánítjuk az érzéseinket, de ilyenkor, az ünnepek környékén, igen csak megtelik a levegő velük. Ilyenkor olyan érzések, érzelmek is előkerülnek, amit általános helyzetben nem biztos, hogy kimutatnánk. Ilyenkor még a legkőszívűbb ember is meggyengül. Ezek az érzések rohanó világunkban eltörpülnek, hisz az embereknek nincs idejük tanulmányozni a saját vagy akár mások lelki világát, ám erre valóak az ünnepek, hogy a nagy rohanás közepette leüljünk egy kicsit és körbe nézzünk magunk körül. Tanárom mondta nekünk mindig karácsony előtt, hogy „Ne csak az ajándékokat és a karácsonyfát díszítsük fel, hanem magát a lelkünket is.”

Minden Kedves Olvasó figyelmébe ajánlanám ezt a mondatot, amit úgy gondolom érdemes megfogadni, hisz lelki békeség nélkül, nincs meg a családi békesség se.