Betegen fekszem és ébredek,

Az utcákat holtkórosan járva lépdelek.

Testem a nyomás alatt szétreped,

Utolsó emlékünket idézve remegek.

 

Amíg lehetett volna nem akartam,

Most már tudom, magamat akkor becsaptam.

S hová jutottam a hazudozással?

Nem tudok hova nézni, hogy ne őt lássam.

 

Betegen fekszem és ébredek,

Remegő kezem hozzá már nem érhet.

Belül kiürültem, mint egy kocsma,

Nem szól többet a harmónika.1

 

Szerettél engem, bár irtóztam tőle,

Éjjel az ágyad szélére ültem,

S reggel az ablakodon szöktem ki,

Elmentem, mielőtt láttalak volna sírni.

 

Betegen fekszem és ébredek,

De minden fájdalmat megérdemlek.

Magamat ide miért juttattam?

Mert egyvalakit magamtól eldobtam.